Belföldi hírek

2008. október 23., csütörtök, Belföld
Kolozsváron mutatják be az RMDSZ jelöltjeit

Az RMDSZ október 27-én, hétfőn 18 órától Kolozsváron a Diákművelődési Házban mutatja be a parlamenti választásokon megméretkező jelöltjeit — jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla. A szövetség összesen 452 jelöltet állított, Románia összes választókörzetében lesz RMDSZ-színekben induló. Markó szerint az RMDSZ jelöltjei jól felkészült, ütőképes csapatot alkotnak, amelyben tapasztalt politikusok és rátermett fiatalok találhatók: több mint száz jelöltet közvetlenül a MIÉRT javasolt.

Markó sajtótájékoztatón kitért a nagy vitát gerjesztett, hét végi javaslatára is. Továbbra is magától értetődőnek tartja, hogy az Erdély egyes vidékein együtt élő román és magyar közösség kölcsönösen megtanulja egymás nyelvét. Rámutatott, egyes vélekedésekkel ellentétben a felvetés nem az RMDSZ kampányának része, ellenkezőleg, a szövetség nem szándékszik táptalajt biztosítani az ultranacionalista kijelentéseknek, sem segítő kezet nyújtani a Nagyrománia Párt kampányához. ,,A két közösség békés együttélését érintő őszinte és realista gondolkodásról van szó, amely kölcsönösséget feltételez" — szögezte le.

Elgáncsolt függetlenek

A Maros Megyei Választási Iroda elutasította Kincses Előd független szenátori jelöltségre való jelentkezését. Az iroda azzal indokolta az ügycsomó elutasítását, hogy Kincses Előd az összegyűjtött támogató aláírásokból egy eredeti és három, közjegyző által hitelesített másolatot adott le. A döntés ellen a marosvásárhelyi ügyvéd holnap óvást nyújt be. Kincses függetlenként indulna a parlamenti választásokon, de élvezte az MPP támogatását. A novemberi parlamenti választásokon hat független jelölt támogatását tervezte az MPP, de tegnap estig kettő iratcsomóját visszautasították a megyei választási irodák, és várható, hogy a 48 órás fellebbezési határidő alatt több esetben óvást nyújt be az RMDSZ.

Korlátozzák a fizetéseket

Az állami vállalatok igazgatóinak alapfizetése nem lehet nagyobb, mint egy államtitkár-helyettes járandósága, ehhez pedig hozzáadnak egy összeget, amelyet tevékenységük fontossága, az elért nyereség alapján számolnak ki. Călin Popescu Tăriceanu kormányfő bejelentette, a tegnapi kormányülésen fogadták el azt a sürgősségi rendeletet, amely szabályozza a vezérigazgatók és az állami vállalatok igazgatóinak fizetését. Múlt heti ülésén a kormány eldöntötte, hogy a közintézmények elnökeinek fizetése legfeljebb akkora lehet, mint egy államtitkáré, és a tisztségviselők csak egyetlen, a kormány fennhatósága alá tartozó ügynökség vagy hatóság igazgatótanácsának lehetnek tagjai. Az intézmény alelnöki tisztsége ezentúl az államtitkár-helyettesi tisztséggel lesz egyenlő, és úgy is fogják fizetni.

Magyarázzák a hatásokat

Călin Popescu Tăriceanu kormányfő elküldte Traian Băsescu államelnöknek azt a tanulmányt, amely a tanárok fizetésének, az I. és a II. munkacsoport nyugdíjának emelése, illetve az anyáknak nyújtandó támogatás gazdasági következményeit elemzi. A kormányfő hétfőn jelentette be, mielőtt döntést hozna a kérdésekben, Traian Băsescu államelnök pótlólagos adatokat kért tőle, a pénzügyi és a munkaügyi miniszter dolgozott a kért adatokon, és ezeket tegnap küldték el az államelnöknek.

Beperelhetjük a bankokat

A túlzott kamatemelés miatt pert lehet indítani bármelyik bank ellen. Erre a fogyasztóvédelmi hatóság azért emlékeztet, mert a válság miatt több pénzintézet is megemelte a már felvett kölcsönök kamatját. Egyébként volt rá példa, hogy a bíróság hatályon kívül helyezett olyan kamatemeléseket, amelyeket a futamidő alatt vezettek be, és a kamatmódosítás lehetőségét még a szerződés is tartalmazta. Ezekben az esetekben az intézkedésről nem értesítették a kölcsönzőket. A fogyasztóvédelem szerint az ilyen módosításokat ismertetni kell az ügyfelekkel, hogy maguk dönthessenek arról, vállalják-e a plusz terhet, vagy felbontják a szerződést.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 437
szavazógép
2008-10-23: Belföld - x:

Hírsaláta

ÓVATOSSÁGRA INT MUGUR ISĂRESCU. A pénzintézetek nem azért nem adnak hiteleket, mert a Román Nemzeti Bank hónap elején hatályba lépett szigorításai megakadályozzák ebben, hanem azért, mert a piacot a bizonytalanság uralja ― jelentette ki Mugur Isărescu, a jegybank elnöke. Hozzátette: a ,,piaci üzenetek" kételyeket szültek, bizonytalanság közepette pedig nehéz hitelezési stratégiát kidolgozni. Isărescu egyúttal azt tanácsolta az országban működő kereskedelmi bankok vezetőinek, hogy a közeljövőben ne is gyorsítsák fel a hitelezés ütemét.
2008-10-23: Közélet - Fekete Réka:

Tízéves az evangélikus templom (Sepsiszentgyörgy)

Az ezerlelkes sepsiszentgyörgyi evangélikus gyülekezet nemcsak temploma tízéves születésnapját ünnepli a hét végén, hanem házigazdája a IX. Reményik Sándor Tudományos Konferenciának és Szavalóversenynek. A közösség életéről Zelenák József lelkészt, Brassó egyházmegyei esperest, püspökhelyettest kérdeztük.