NEM KELL AZ OLTÁS. Napok kérdése, és elkezdődhet az országos oltáskampány, egy friss felmérésből azonban az derül ki, nem lesz túl nagy tolongás a célra kialakított központokban.
Az Avangarde legújabb közvélemény-kutatása alapján a lakosság alig 30 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy beoltatná-e magát a kampány keretében, míg a megkérdezettek 29 százaléka hallani sem akar a vakcináról. A felmérésből az is kiderül még, hogy a válaszadók 29 százaléka még nem tudta eldönteni, hogy élni fog-e a lehetőséggel. Az Avangarde-felmérés még arra is rámutat, hogy a válaszadók 70 százaléka határozottan ellenzi egy újabb – teljes lezárással járó – szükségállapot bevezetését. (Főtér)
A FORRADALOM EGYETLEN MAGYARORSZÁGI ÁLDOZATA. Szabadtéri kiállítással emlékezik a hódmezővásárhelyi Emlékpont Tóth Sándorra, az 1989. decemberi temesvári népfelkelés és a román forradalom magyarországi áldozatára. Hódmezővásárhely a temesvári felkelés 1989. december 17-i kirobbanásától kezdve élénk figyelemmel és nagy együttérzéssel követte az események alakulását. December 22-én Romániáért, Erdélyért címmel tartottak adománygyűjtést a temesvári felkelés megsegítése céljából Hódmezővásárhelyen, a helyben összegyűlt adományokból még aznap este egy segélykonvoj indult Arad érintésével az ostromlott Temesvárra. Az egyik gépkocsit Tóth Sándor vezette. December 23-án hajnali 2 órakor az aradi új híd feljárójánál érte a halálos lövés a gépkocsivezetőt. A közgyűjteményt fenntartó hódmezővásárhelyi önkormányzat tervei szerint Tóth Sándor Avia típusú teherautóját – amelynek kormánya mögött ülve a halálos lövés érte a vásárhelyi tehertaxist – hamarosan fölújítva, megbecsült történelmi relikviaként állítják ki az Emlékpont udvarán. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.