Közel négyszáz álláskeresőt vett nyilvántartásba novemberben a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség, így enyhén ugyan, de tovább emelkedett Háromszéken a munkanélküliségi mutató, előző hónap végén 5,24 százalék volt.
Hivatalosan 4492 állástalanról tud az intézmény, zömük azonban nem jogosult támogatásra, munkanélküli segélyt mindössze 1270-en kaptak novemberben – derült ki az ügynökség összesítőjéből. A munkanélküliek jelentős hányada vidéken él, korosztályok szerint a legnépesebb tábor a 40–49 éveseké (25 százaléka a nyilvántartottaknak), de 25 évnél fiatalabb állástalan is több mint kilencszáz szerepel a nyilvántartásban. Továbbra is magas az iskolázatlan vagy csak néhány osztályt végzettek aránya – 42 százalék –, szakiskolai képzettséggel a munkanélküliek 12 százaléka rendelkezik, míg a felsőfokú képzettségűek aránya mindössze 3 százalék.
Sepsiszentgyörgyön és környékén november végén 1593 munkanélkülit jegyeztek, Baróton és térségében 1100-at, Kézdivásárhelyen és körzetében 972-t, míg Kovásznán 521 állástalan szerepelt a nyilvántartásokban. Novemberben a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség közvetítésével 246 személyt sikerült elhelyezni, akik közül 140-en a nehezen vagy nagyon nehezen foglalkoztathatók csoportjába tartoztak. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.