Megkezdte a lakótársulások vezetőivel való egyeztetéseket a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A helyi tanácsban a szeptemberi önkormányzati választások után alakult meg egy olyan munkacsoport, amely a tömbházlakók gondjaival foglalkozik, és bár a járványügyi korlátozások miatt egyszerre kevés lakótársulási vezetővel tudnak tárgyalni, néhány problémát máris csokorba szedtek. Ilyen a liftek ügye, amelyre külön programot dolgoznak ki.
Az eddigi beszélgetésekből az derült ki, hogy vannak olyan, már több évtizede felépült tömbházak is, ahol liftház ugyan van, liftet ellenben azóta sem szereltek bele. Ahol vannak liftek, ott sem egyforma a helyzet, néhol nagyon lerongyolódtak, másutt elég rendesen karbantartják – ecsetelte Antal Árpád polgármester.
Sok más gond is felmerült ezeken a találkozókon – mondta el a polgármester –, például többen kérték a lépcsőházak bekamerázását. Nagy probléma a vízfogyasztás lejelentése, mert a külső – a szolgáltató tulajdonában levő – vízóra állása sohasem talál a lakásban (és magántulajdonban) levő, belső vízórák összegével. Az elöljáró szerint egy átlátható rendszert kellene kiépíteni, például úgy, hogy a lakásokban felszerelt vízórák fogyasztását wifin (drótnélküli interneten) lehessen leolvasni.
A tömbházak előtti fák miatt is sok a nézeteltérés a szomszédok között, ám erre van szabályozás, kérheti a kivágásukat, akinek a lakását beárnyékolják. A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat partner lesz a városlakók gondjainak megoldásában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.