A hatodik, azaz a tabella utolsó előtti helyén telel a KSE Futsal együttese, amely az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság során eddigi tizenegy mérkőzéséből csak kettőt tudott megnyerni, a többit sajnos vereséggel zárta. Gazda József tanítványai az alapszakaszban 41 alkalommal voltak eredményesek, 70-szer zörgött a hálójuk.
A koronavírus-világjárvány miatt a teremlabdarúgó 1. Liga 2020–2021-es versenyszezonja egy picit megkésve – október második hétvégéjén – rajtolt el, s eredetileg nyolccsapatos volt az élmezőny, ám a Dunărea Călărași visszalépésével csökkent a bajnoki címért harcoló együttesek száma. Mint arról már többször is beszámoltunk, az első osztályos pontvadászatból a KSE Futsal volt az egyetlen csapat, amely ugyanazzal a játékoskerettel mérkőzik a labdarúgó 3. Ligában, valamint a teremlabdarúgó 1. Ligában, és emiatt felemásra, sőt, inkább gyengére sikeredett a kézdivásárhelyiek őszi idénye.
A körmérkőzéses teremtornák formájában zajló küzdelemsorozat első turnéját Csíkszeredában, a másodikat Székelyudvarhelyen rendezték meg, de egyiken sem termett babér a mieinknek. November végén következett a céhes városbeli torna, ám csapatunk nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét, sőt, a két héttel ezelőtti galaci évzárón sem sikerült győzedelmeskedniük Gazda József tanítványainak. A KSE Futsal december elején pótolta be a Kolozsvári Clujana elleni, korábbról elhalasztott két mérkőzését, s mindkettőt megnyerte. Két győzelemmel és kilenc vereséggel a KSE Futsal hatodik a tabellán, utána már csak a sereghajtó és a pont nélküli Kolozsvári Clujana van a rangsorban. A céhes városiak összesen 41 gólt szereztek az alapszakasz eddigi tizenegy mérkőzésén, ezzel az övék a bajnokság második leggyengébb támadása. Védekezésben sem állnak jobban a háromszékiek, hiszen 70 kapott góljuk van, ennél többet csak a Luceafărul Buzău és a Kolozsvár kapott.
A mezőny legjobb csapata egyértelműen a címvédő Galaci United, amely nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel fejezte be az évet, 81–33-as gólaránya az egyik legjobb a bajnokságban. A pontvadászat legjobb védekezését a mikóújfalusi születésű Miklós Tamást is foglalkoztató Csíkszeredai Imperial Wet alakulata mutatta be, hiszen csak 17 gólt jegyeztek ellenük a többiek, ebből egyet a KSE Futsal játékosai lőttek.
A KSE Futsal idei eredményei: 4–2 a Kolozsvári Clujanával, 4–11 a Galaci Uniteddel, 2–7 az FK Székelyudvarhellyel, 1–6 a Csíkszeredai Imperial Wettel, 4–6 a Luceafărul Buzăuval, 2–3 a Dévai Autobergamoval, 12–5 a Kolozsvárral, 5–14 a Galaccal, 5–8 az Udvarhellyel, 0–5 a Csíkszeredával és 2–3 a Buzăuval.
Az őszi idény utáni rangsor:
1. Galaci United 8 1 1 81–33 25
2. Déva 7 2 1 63–37 23
3. Csíkszereda 7 1 1 65–17 22
4. Udvarhely 4 0 5 53–61 12
5. Buzău 4 0 6 42–75 12
6. KSE Futsal 2 0 9 41–70 6
7. Kolozsvár 0 0 9 26–78 0
A bajnokság alapszakaszából hátralevő két fordulót a jövő esztendőben bonyolítják le, a céhes városiak számára már csak a Dévai Autobergamo elleni párharc van hátra, az utolsó játéknapon szabadnaposak. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.