Az 1989. decemberi események Kolozsváron

2020. december 24., csütörtök, Történelmünk

„Azt tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz” – 1989. decemberi események Kolozsváron címmel jelent meg Fodor János történész írása az Erdélyi Krónika történelmi portálon 2017. december 16-án. Az évforduló alkalmából mai Történelmünk rovatunkban a szerkesztőség alcímeivel ezt az írást osztjuk meg olvasóinkkal. Annál is inkább, hogy a bukaresti eseményekről szóló értekezések már nagy teret kaptak a sajtóban, habár az igazság feltárása még várat magára. A Kolozsváron, Erdély fővárosában, a magyarság kulturális központjában történtekről kevésbé van tudomásunk.

  • A Continental Szálló előtt. Fotó: Răzvan Rotta
    A Continental Szálló előtt. Fotó: Răzvan Rotta

Az 1989−90-es rendszerváltás idején Kolozsvár is kulcsfontosságú volt az erdélyi nagyvárosok sorában. Ez több szempontból is érvényes: itt található az erdélyi hadsereg központja, amely a forradalomkor jelentős szerepet játszott. Ugyanakkor, mint kulturális központ, a város a román és magyar országos értelmiségi elit egy meghatározó részét tömörítette. A 70-es és 80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerősöknek címezve, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát. Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető.

A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan az ellenállás, a politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek. Ezek elsősorban azok a disszidensekhez kötődnek, akik tagjai voltak a Limes-körben folytatott vitáknak. Habár a Limes-kör tevékenysége nem Kolozsváron zajlott, ott élő résztvevői azonban meghatározó szerepet töltöttek be a város szellemi életében. A Limes-kör megszűntével Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a rövid életű Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. Ebben az időszakban − Dávid Gyula feljegyzései szerint − gyakori volt az „Azt tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz” mondat a lakosság köreiben.

 

A tömegbe lőttek

A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, informális csatornákon keresztül azonban többen is értesültek az ott történtekről. A Bukarestben is megkezdődő tüntetésekről szóló hírek a kolozsvári lakosság nagy részét cselekvésre buzdították, a városban is utcára vonultak az emberek. Négy helyszínen voltak halálos áldozatai és sebesültjei a tüntetéseknek.

Kronológiai sorrendben haladva, a kolozsvári forradalom első véres eseményének (tömegbe lövetés) helyszíne a Continental Szálloda előtti tér volt. A visszaemlékezések alapján 15 óra környékén történt az első incidens. A katonai források szerint egy hét-nyolc fős csoport rátámadt a Carp Dandea százados által vezetett alegységre. Călin Nemeş színész rátámadt a kapitányra és megpróbálta lefegyverezni. A dulakodás során a tiszt fegyvere eldördült, megsebesítve Călin Nemeş jobb combját. Ezt követően a katonák parancsra tüzet nyitottak, először a levegőbe, majd a tömegbe lőttek, több embert halálosan megsebesítettek. Sokan úgy vélték, hogy a katonaság sorain kívül a golyók a Melody Hotel, illetve a Szent Mihály-templom felől is érkezhettek. Így már az első véres eseménynél is összemosódik a hadsereg és a titkosszolgálatok szerepe. Tizenkét ember vesztette életét, többen megsebesültek.

A második helyszín a Horea út elején álló Astoria Szálloda környéke volt, ahol egy hatvan katonából álló szakaszt tartottak készenlétben. A Niculae Dicu százados által vezetett alegység 16 óra körül nyitott tüzet a tüntetőkre. A katonai jelentések szerint itt is egyértelmű volt a Securitate jelenléte és részvétele a történésekben.

A harmadik incidensre délután öt óra környékén került sor a Mărăşti téren, ahova szintén egy katonai egység volt kivezényelve. A katonaság jelentése szerint egy 600–800 főből álló tüntetőcsoport támadt rájuk, kövekkel, üvegekkel dobálták a harminc katonából álló, ott állomásozó alegységet. Itt a lövöldözésnek egy áldozata volt, Ioan Rusu, akinek a halála egyértelműen a katonaság számlájára írható.

A negyedik helyszín a Mócok útján a sörgyár környéke volt, ahol 18 óra tájékán a Virgil Burtea őrnagy vezetése alatt álló alegység tüzet nyitott a Monostor negyedből a főtér felé tartó tüntető tömegre.

A későbbi katonai vizsgálóbizottság szerint 28 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. December 21-e után nem történtek hasonló lövöldözések, a katonaság  visszavonulásra kapott parancsot, a lakosság azonban továbbra is izgalommal követte a fejleményeket a „terroristákról” terjedő híresztelésekről. A politikai­lag fontosnak tartott épületek továbbra is a karhatalom ellenőrzése alatt álltak, de őrizték a postát, a vasútállomást, a villany- és gázvállalatot, valamint a rádióstúdió épületét is. Az akkori pártszékházba december 22-én reggel hatolt be a tömeg, elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.

A rongálások és kiürítések is megkezdődtek, miközben a tüntetőkkel együtt behatolt értelmiségiek – Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd – tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem tudták lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével alakult az első Nemzeti Megmentési Front ad hoc tanácsa, melyben egyedüli magyarként Vincze János vett részt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én 11−13 óráig szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát és a szükségállapot kihirdetését.

A Ceaușescu házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg tovább nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház még az épületében tartózkodó személyzetének nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, illetve menekítette, amint a tüntetők bevonultak. Mogát az épület hátsó ajtaján, egy hordágy segítségével menekítették ki az éjszaka leple alatt. A Securitate fegyverállományát is a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott.

 

A magyarok is szervezkedtek

A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán. Ennek apropója „az autonómia problémájának tárgyalása” volt, de nyilván tudomást szerezve a temesvári eseményekről, az ekkor még bizonytalan változás reményében mindenképpen egyfajta irányvonalat akartak meghatározni. A találkozó híre több értelmiségihez is eljutott, így telefonon vagy személyesen megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó Szó aláíróit.

„A kolozsvári magyar demokrata értelmiségiek kezdeményező csoportja cselekvően kívánja alakítani a véres Ceauşescu-diktatúra megdöntése utáni demokratikus kibontakozást, amelyhez súlyos áldozatokkal járult hozzá a romániai magyarság is. […] A politikai határoktól függetlenül, amelyeket adottnak, nem vitatandóknak, de spiritualizálhatóknak tartunk, nyelvi-kulturális-etnikai önazonosságunkhoz ragaszkodunk, és mint kollektív személyiség kívánunk részt venni a holnapi demokratikus Románia gazdasági, politikai, művelődési életében. […] A legsürgősebb feladat jogi és intézményes biztosítékok teremtése az anyanyelv korlátlan használatára, a minden szintű magyar nyelvű oktatás visszaállítására – beleértve a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet. […] Mindezeknek érdekében meg kell teremtenünk a nemzetiségi közéletünk korszerű intézményi kereteit, amelyek gondjainknak és törekvéseinknek nyilvánosságot biztosítanak. Természetesen részt kérünk ezeken keresztül az ország egészének a társadalompolitikai irányításában.” (Hívó Szó, 1989. december 23.)

December 23-án a kolozsvári lakosok gyertyákkal emlékeztek meg az elhunyt vértanúkról, akiknek holttestét már elszállították. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai óvatosak voltak mindaddig, amíg a Ceauşescu házaspár menekülésének hírét meg nem erősítették. Ugyanebben a periódusban történt – hasonló módon – a városháza elfoglalása is. Ezután megalakult a Nemzeti Megmentési Front városi tanácsa. A többször átalakult testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe, ezekre korlátozódott a hatásköre.

Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, ebben már a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én egy gyors ülésen Doina Cornea nyomására az NMF vezetéséről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották.

A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a karácsony szombatjára szervezett gyűlés keretében a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács (KMDT) létrehozása volt. Erre már egy központi helyen kerülhetett sor a Szabadság napilap szerkesztőségében, amely a nagy számban megjelent hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés formájával kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, míg Balázs Sándor a két világháború között működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak.

A polémiát végeredményben az az értesülés rekesztette be, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet (RMDSZ), így a Kolozsváron jelen levők megegyeztek, hogy a helyi ügyekre koncentrálnak. Mindezek után a jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát, valamint vezetőségét: elnöknek Kántor Lajost, titkárnak Pillich Lászlót választották. Szó esett a szintén alakuló román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről, az oda való delegálásról is.

Az átmenet napjainak késő decemberi időszakában megkezdődtek az átszerveződések. A kolozsvári magyarság napilapjának (Igazság) átvétele december 22-én kezdődött Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Kiutasították a régi szerkesztői gárdát, helyükbe pedig az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai – többek között Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor – segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel a kölcsönös tájékoztatás jegyében. Az új lap címének eldöntésére a spontán módon összegyűlt szerkesztő csoport éjféltájt kerített sort. Számos alternatíva felmerült, végül a Szabadság név mellett döntöttek.

A Korunk kulturális havilap átszervezése is ebben az időszakban, hasonló módon történt. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Továbbá ugyanekkor döntöttek a cím (Korunk) meghagyása mellett, az új lendületet a harmadik évfolyam megjelölése jelezte. Az iskolásoknak szánt, Napsugár című gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapja, A haza sólymai nevét Szivárványra változtatták, mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette.

Fodor János
(erdelyikronika.net)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 346
szavazógép
2020-12-24: Sport - :

Szaúd-Arábia megerősítette a rendezést (Autósport, Dakar-rali)

Szaúd-Arábia megerősítette, hogy januárban megrendezi a hagyományos Dakar-ralit, azzal együtt is, hogy az arab ország vasárnap felfüggesztette nemzetközi járatait a koronavírus több országban is észlelt új mutációja miatt.
2020-12-24: Kultúra - :

Mirk Szidónia Kata: Halász Péter laudációja (Székelyföld-díjak, 2020)

A Székelyföld folyóirat szerkesztősége idén Székelyföld-díjjal jutalmazta Halász Péter néprajzkutatót és Szonda Szabolcs költőt, műfordítót; Székely Bicskarend díjat kapott Száraz Miklós György író; Szabó Gyula-emlékdíjban részesült Ádám Szilamér. Az elhangzott laudációk szerkesztett változatait közöljük.