„Azt tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz” – 1989. decemberi események Kolozsváron címmel jelent meg Fodor János történész írása az Erdélyi Krónika történelmi portálon 2017. december 16-án. Az évforduló alkalmából mai Történelmünk rovatunkban a szerkesztőség alcímeivel ezt az írást osztjuk meg olvasóinkkal. Annál is inkább, hogy a bukaresti eseményekről szóló értekezések már nagy teret kaptak a sajtóban, habár az igazság feltárása még várat magára. A Kolozsváron, Erdély fővárosában, a magyarság kulturális központjában történtekről kevésbé van tudomásunk.
Az 1989−90-es rendszerváltás idején Kolozsvár is kulcsfontosságú volt az erdélyi nagyvárosok sorában. Ez több szempontból is érvényes: itt található az erdélyi hadsereg központja, amely a forradalomkor jelentős szerepet játszott. Ugyanakkor, mint kulturális központ, a város a román és magyar országos értelmiségi elit egy meghatározó részét tömörítette. A 70-es és 80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerősöknek címezve, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát. Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető.
A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan az ellenállás, a politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek. Ezek elsősorban azok a disszidensekhez kötődnek, akik tagjai voltak a Limes-körben folytatott vitáknak. Habár a Limes-kör tevékenysége nem Kolozsváron zajlott, ott élő résztvevői azonban meghatározó szerepet töltöttek be a város szellemi életében. A Limes-kör megszűntével Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a rövid életű Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. Ebben az időszakban − Dávid Gyula feljegyzései szerint − gyakori volt az „Azt tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz” mondat a lakosság köreiben.
A tömegbe lőttek
A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, informális csatornákon keresztül azonban többen is értesültek az ott történtekről. A Bukarestben is megkezdődő tüntetésekről szóló hírek a kolozsvári lakosság nagy részét cselekvésre buzdították, a városban is utcára vonultak az emberek. Négy helyszínen voltak halálos áldozatai és sebesültjei a tüntetéseknek.
Kronológiai sorrendben haladva, a kolozsvári forradalom első véres eseményének (tömegbe lövetés) helyszíne a Continental Szálloda előtti tér volt. A visszaemlékezések alapján 15 óra környékén történt az első incidens. A katonai források szerint egy hét-nyolc fős csoport rátámadt a Carp Dandea százados által vezetett alegységre. Călin Nemeş színész rátámadt a kapitányra és megpróbálta lefegyverezni. A dulakodás során a tiszt fegyvere eldördült, megsebesítve Călin Nemeş jobb combját. Ezt követően a katonák parancsra tüzet nyitottak, először a levegőbe, majd a tömegbe lőttek, több embert halálosan megsebesítettek. Sokan úgy vélték, hogy a katonaság sorain kívül a golyók a Melody Hotel, illetve a Szent Mihály-templom felől is érkezhettek. Így már az első véres eseménynél is összemosódik a hadsereg és a titkosszolgálatok szerepe. Tizenkét ember vesztette életét, többen megsebesültek.
A második helyszín a Horea út elején álló Astoria Szálloda környéke volt, ahol egy hatvan katonából álló szakaszt tartottak készenlétben. A Niculae Dicu százados által vezetett alegység 16 óra körül nyitott tüzet a tüntetőkre. A katonai jelentések szerint itt is egyértelmű volt a Securitate jelenléte és részvétele a történésekben.
A harmadik incidensre délután öt óra környékén került sor a Mărăşti téren, ahova szintén egy katonai egység volt kivezényelve. A katonaság jelentése szerint egy 600–800 főből álló tüntetőcsoport támadt rájuk, kövekkel, üvegekkel dobálták a harminc katonából álló, ott állomásozó alegységet. Itt a lövöldözésnek egy áldozata volt, Ioan Rusu, akinek a halála egyértelműen a katonaság számlájára írható.
A negyedik helyszín a Mócok útján a sörgyár környéke volt, ahol 18 óra tájékán a Virgil Burtea őrnagy vezetése alatt álló alegység tüzet nyitott a Monostor negyedből a főtér felé tartó tüntető tömegre.
A későbbi katonai vizsgálóbizottság szerint 28 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. December 21-e után nem történtek hasonló lövöldözések, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot, a lakosság azonban továbbra is izgalommal követte a fejleményeket a „terroristákról” terjedő híresztelésekről. A politikailag fontosnak tartott épületek továbbra is a karhatalom ellenőrzése alatt álltak, de őrizték a postát, a vasútállomást, a villany- és gázvállalatot, valamint a rádióstúdió épületét is. Az akkori pártszékházba december 22-én reggel hatolt be a tömeg, elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A rongálások és kiürítések is megkezdődtek, miközben a tüntetőkkel együtt behatolt értelmiségiek – Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd – tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem tudták lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével alakult az első Nemzeti Megmentési Front ad hoc tanácsa, melyben egyedüli magyarként Vincze János vett részt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én 11−13 óráig szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát és a szükségállapot kihirdetését.
A Ceaușescu házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg tovább nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház még az épületében tartózkodó személyzetének nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, illetve menekítette, amint a tüntetők bevonultak. Mogát az épület hátsó ajtaján, egy hordágy segítségével menekítették ki az éjszaka leple alatt. A Securitate fegyverállományát is a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott.
A magyarok is szervezkedtek
A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán. Ennek apropója „az autonómia problémájának tárgyalása” volt, de nyilván tudomást szerezve a temesvári eseményekről, az ekkor még bizonytalan változás reményében mindenképpen egyfajta irányvonalat akartak meghatározni. A találkozó híre több értelmiségihez is eljutott, így telefonon vagy személyesen megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó Szó aláíróit.
„A kolozsvári magyar demokrata értelmiségiek kezdeményező csoportja cselekvően kívánja alakítani a véres Ceauşescu-diktatúra megdöntése utáni demokratikus kibontakozást, amelyhez súlyos áldozatokkal járult hozzá a romániai magyarság is. […] A politikai határoktól függetlenül, amelyeket adottnak, nem vitatandóknak, de spiritualizálhatóknak tartunk, nyelvi-kulturális-etnikai önazonosságunkhoz ragaszkodunk, és mint kollektív személyiség kívánunk részt venni a holnapi demokratikus Románia gazdasági, politikai, művelődési életében. […] A legsürgősebb feladat jogi és intézményes biztosítékok teremtése az anyanyelv korlátlan használatára, a minden szintű magyar nyelvű oktatás visszaállítására – beleértve a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet. […] Mindezeknek érdekében meg kell teremtenünk a nemzetiségi közéletünk korszerű intézményi kereteit, amelyek gondjainknak és törekvéseinknek nyilvánosságot biztosítanak. Természetesen részt kérünk ezeken keresztül az ország egészének a társadalompolitikai irányításában.” (Hívó Szó, 1989. december 23.)
December 23-án a kolozsvári lakosok gyertyákkal emlékeztek meg az elhunyt vértanúkról, akiknek holttestét már elszállították. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai óvatosak voltak mindaddig, amíg a Ceauşescu házaspár menekülésének hírét meg nem erősítették. Ugyanebben a periódusban történt – hasonló módon – a városháza elfoglalása is. Ezután megalakult a Nemzeti Megmentési Front városi tanácsa. A többször átalakult testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe, ezekre korlátozódott a hatásköre.
Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, ebben már a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én egy gyors ülésen Doina Cornea nyomására az NMF vezetéséről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották.
A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a karácsony szombatjára szervezett gyűlés keretében a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács (KMDT) létrehozása volt. Erre már egy központi helyen kerülhetett sor a Szabadság napilap szerkesztőségében, amely a nagy számban megjelent hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés formájával kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, míg Balázs Sándor a két világháború között működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak.
A polémiát végeredményben az az értesülés rekesztette be, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet (RMDSZ), így a Kolozsváron jelen levők megegyeztek, hogy a helyi ügyekre koncentrálnak. Mindezek után a jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát, valamint vezetőségét: elnöknek Kántor Lajost, titkárnak Pillich Lászlót választották. Szó esett a szintén alakuló román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről, az oda való delegálásról is.
Az átmenet napjainak késő decemberi időszakában megkezdődtek az átszerveződések. A kolozsvári magyarság napilapjának (Igazság) átvétele december 22-én kezdődött Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Kiutasították a régi szerkesztői gárdát, helyükbe pedig az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai – többek között Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor – segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel a kölcsönös tájékoztatás jegyében. Az új lap címének eldöntésére a spontán módon összegyűlt szerkesztő csoport éjféltájt kerített sort. Számos alternatíva felmerült, végül a Szabadság név mellett döntöttek.
A Korunk kulturális havilap átszervezése is ebben az időszakban, hasonló módon történt. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Továbbá ugyanekkor döntöttek a cím (Korunk) meghagyása mellett, az új lendületet a harmadik évfolyam megjelölése jelezte. Az iskolásoknak szánt, Napsugár című gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapja, A haza sólymai nevét Szivárványra változtatták, mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette.
Fodor János
(erdelyikronika.net)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
