Ötven bevetésen vettek részt a háromszéki katasztrófavédelmi felügyelőség csapatai a karácsonyt követő hosszú hétvégén, oltottak tüzet, de betegek szállítását és lakossági tájékoztatást is biztosítottak – derült ki tegnapi összesítőjükből. Leggyakrabban a rohammentősök indultak elsősegélynyújtásra megyeszerte, a SMURD csapatok közel harminc alkalommal szállítottak kórházba súlyos állapotban lévő betegeket vagy sérülteket. Két alkalommal ajtófelfeszítéshez kérték a tűzoltók segítségét, így sikerült két beteghez bejutnia az egészségügyi személyzetnek.
Tűzhöz kétszer riasztották a felügyelőség szakembereit. Gelencén egy villanyoszlop gyulladt meg, míg Orbaiteleken egy állatok számára kialakított gazdasági épületben csaptak fel a lángok. Utóbbi helyen a tűz martalékává vált többek közt két tonna takarmány, jelentős felületen károsult az épület tetőszerkezete. Tolvaj Marius szóvivő tájékoztatása szerint emberéletben nem esett kár, a tüzet vélhetően rövidzárlat, illetve parázs okozta.
A tűzesetek kapcsán a hatóságok ismételten felhívják a lakosság figyelmét, hogy a hideg évszakban leggyakrabban a kitakarítatlan kémények, hibás kályhacsövek, illetve a rögtönzött, meghibásodott elektromos eszközök, felügyelet nélkül hagyott fűtőberendezések okoznak tüzet az otthonokban. Azt javasolják, tartsuk szemmel ezeket az eszközöket, berendezéseket, ha kell, hívjunk szakembert, hogy elvégezze a szükséges javításokat, karbantartást. Ügyeljünk, hogy a kályhák, fűtőberendezések ne forrósodjanak túl, hiszen a közelükben lévő tárgyakat lángra lobbanthatják. Parazsat, szenet célszerű egy gödörben tárolni; ruhanemű és fa a fémkályháktól legalább egy méterre, a csempekályháktól pedig félméteres távolságra helyezhető el. Fontos az is, hogy a tüzet állandóan felügyeljük, ne használjunk gyúlékony folyadékot, amikor begyújtunk.
Az óvintézkedések azokra is érvényesek, akik földgázzal fűtenek: ne használjanak meghibásodott készüléket, a működésben lévő kazánokat pedig ne hagyják felügyelet nélkül. Gázszivárgás esetén mielőbb nyissunk ablakot, ne kapcsoljuk fel a villanyt és ne gyújtsunk gyufát, öngyújtót – figyelmeztetnek a szakemberek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.