BarótSzerződéseket hosszabbított a városháza

2020. december 30., szerda, Közélet

Közfeladatokat ellátó egyesületekkel hosszabbított szerződést Barót önkormányzata az év utolsó tanácsülésén. Pártállástól függetlenül mindegyik tanácstag támogatta, hogy a családorvosi rendelőknek is helyet biztosító épületben működő állandó felügyeleti központtal és a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal érvényben levő megállapodást meghosszabbítsák.

  • A Diakónia munkatársai.  Fotó: Facebook / Diakónia Keresztyén Alapítvány
    A Diakónia munkatársai. Fotó: Facebook / Diakónia Keresztyén Alapítvány

Benedek-Huszár János polgármester előterjesztésében azt kérte, tíz évre írjanak alá a családorvosi ügyeletet ellátókkal, de végül Pál-Szilágyi Zoltán javaslatára egy évre módosították a megegyezést. Az RMDSZ frakcióvezetője is egyetértett azzal, hogy bérmentve kell az orvosok részére az épületet átadni, de mivel tudomása szerint az is megtörténhet, hogy az egészségügyi pénztár bért fizetne az ügyeleti helyiségekért, ezért – mint mondotta – a város érdeke azt kívánja, csak rövid távra köteleződjenek el.

A Diakónia Keresztyén Alapítvány az új szerződés értelmében havonta 6500 lejt kap az önkormányzattól. A polgármester szerint az alapítvány fontos feladatot lát el, hiszen a kórházi szakgondozáshoz hasonló, minőségi szolgáltatást nyújtanak az időseknek, ezért az együttműködés folytatását fontosnak tartja. Az alapítvány háromszéki vezetője, Tóth Anna által rendelkezésére bocsátott iratok tanúsága szerint az önkormányzat 2017 óta változatlanul 5500 lejjel támogatja partnerüket, ám az már nem elegendő, hiszen az alapbér és egyéb költségek is megemelkedtek az elmúlt években; a támogatás ezer lejjel történő növelésével is csak a kiadások 52 százalékát fogják fedezni – hangzott el az ülésen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2020-12-30: Közélet - Fekete Réka:

Hétfőtől Háromszéken is oltják az egészségügyieket (Koronavírus elleni vakcina)

A közel 2200 háromszéki egészségügyi alkalmazottból tegnapig ötszáznál kevesebben iratkoztak fel az oltási listára, egyesek még gondolkodnak, mások nem tartják fontosnak a védőoltást vagy nemrég estek át a koronavírus-fertőzésen, illetve orvosilag ellenjavallott számukra a vakcina beadása. Ágoston László, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, felkészültek az oltás hétfői megkezdésére, nagy könnyebbségnek tekinti, hogy a kórházakban indul az akció, ahol a személyzetnek nem jelent különösebb nehézséget több száz kollégájukat beoltani.
2020-12-30: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Új parkoló készül Sepsiszentgyörgyön

Felszabadítanak egy területet az Ág és a Gyár utca között, és parkolót alakítanak ki – közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Azon a részen különféle régi épületek, raktárak, garázsok voltak, ezek bontását megkezdték, az üresen maradó helyen pedig egyelőre kövezett parkoló lesz, hosszú távon pedig emeletes parkolóházat építene a város. Sőt, többet is, ahol a hely megengedi.