Ezerkilencszázötvenhatra emlékeztek - Sepsiszentgyörgyön

2008. október 24., péntek, Közélet

Csöndes méltósággal zajlott tegnap Sepsiszentgyörgyön az 1956-os forradalom évfordulóján rendezett megemlékezés, mely idén a szokásosnál korábbi időpontban — déli két órakor — kezdődött, ugyanis a háromszéki ötvenhatosok délután a csíkszeredai ünnepségen vettek részt, amelyre Sólyom László magyar köztársasági elnök is ellátogatott.

Az ősziesen lágy, déli napfényben a koszorúzás az Erzsé­bet parkbeli kopjafánál kezdődött, majd a városháza emléktáblájánál folytatódott, végül a városi művelődési ház udvarán található emlékoszlopnál kisebb műsor zárta a megemlékezést.

Alázattal, tisztelettel, szeretettel emlékezzünk az ötvenhatos forradalom hőseire — hangzott el az ünnepségen, majd a 78. zsoltár szavai vezették be a megemlékezést: ,,Amiket hallottunk és tudunk, és amiket atyáink beszéltek nékünk, nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól, a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit". Kozák Albert történész ünnepi beszé­dében Sólyom László magyar köztársasági elnök gondolatait idézte, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy lehetőségünk van azokkal együtt feleleveníteni a történteket, akik részesei voltak a forradalomnak, akik átírták a történelmet, újrateremtve egyúttal a magyar nemzeti egységet is. Ha nem lett volna ’56, nem lett volna az 1989-es rendszerváltás sem, nem tudnánk ma szabadon emlékezni — hívta fel a figyelmet, rávilágítva ugyanakkor a forradalom árnyoldalaira is, a véres megtorlásra, a börtönbüntetésekre, a kivándorláshullámra is. A szavalatokkal is tarkított megemlékezés a székely himnusz és a magyar nemzeti fohász eléneklésével ért véget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2008-10-24: Közélet - x:

Kölcsönösség és szolidaritás (Román-magyar csúcs az ötvenhatos megemlékezésen)

Csíki Zsolt felvétele
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit méltatta és vonta le ma is érvényes tanulságait tegnap esti csíkszeredai ünnepi beszédében Sólyom László magyar és Traian Băsescu román köztársasági elnök egyaránt. A két államfő az esti ünnepi megemlékezés előtt rövid megbeszélést folytatott a megyeházán.
2008-10-24: Közélet - Iochom István:

Ezerkilencszázötvenhatra emlékeztek - Kézdivásárhelyen

A magyar forradalom és szabadságharc 52. évfordulóján tegnap este a Szoboszlai-perben kivégzett hősök emlékére Kézdivásárhelyen a református temetőben állított kopjafánál — melyen a tíz kivégzett, Szoboszlai Aladár, Huszár József, Ábrahám Árpád, dr. Kónya B. István, Orbán Károly, dr. Ştefan Fîntînar, Lukács István, Tamás Imre, Tamás Dezső és Orbán István neve olvasható — a Református Kollégium tanárai és diákjai, valamint az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt politikusai, köztisztviselői, a megyei tanács elnöke, a céhes város vezetői rótták le kegyeletüket.