Tiltakoznak a bérek befagyasztása ellen

2021. január 4., hétfő, Belföld

A rendőrök, a védelmi erők, a pedagógusok és a törvényszéki alkalmazottak is tiltakoznak béreik befagyasztása ellen, a rendőrök 2020. december 31-én már sztrájkőrséget is szerveztek a prefektusi hivatalok előtt, és tüntetésekre is készülnek. Florin Cîțu december 30-án este jelentette be, hogy 2021-ben a közalkalmazottak béreit nem emelik.

Elsőként a Publisind szakszervezeti szövetséghez és az Országos Szakszervezeti Tömbhöz (BNS) tartozó védelmi és belügyi szakszervezetek, a rendőröket képviselő Europol szakszervezet, a börtönőrök érdekvédelmi képviseletének szervezetei mozdultak meg, csütörtökön 10 és 12 óra között tiltakozó akciókat szerveztek a prefektúrák előtt. Csatlakoznak hozzájuk a törvényszéki jegyzők, valamint a közigazgatásban, a szociális szférában dolgozók Publisind szövetséghez tartozó szakszervezetei is. Az említett érdekvédelmi szervezetek felháborítónak tartják, hogy a központi és a helyi közigazgatás alkalmazottjainak fizetését és pótlékait a 2020. decemberi szinten tartaná a kormány. Rávilágítanak, hogy a védelem, a közrend és nemzetbiztonság szférájában tevékenykedők már nyolc hónapja az első sorban küzdenek a koronavírusjárvány ellen, és ezrével kapták el hivatásgyakorlás közben a vírust.

A kormány által bejelentett megszorítások tiltakozások kirobbantásához vezethetnek a tanügyben – állatja a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), amelynek 165 ezernél több tagja van. Csütörtöki közleményében a szervezet rámutat: mivel januártól jelentős áremelkedések lesznek, a Cîţu-kormány által bevezetett megszorító intézkedések az oktatási személyzet életszínvonal-csökkenését idézik elő, amely amúgy is jóval elmarad az európai átlagtól. Sérelmezik, hogy korábban azt a béremelést is eltörölték, ami 2020 szeptember 1-jétől illette volna meg őket, most pedig a 2021 január 1-jétől, illetve szeptember 1-jétől esedékes emeléseket sem hajtják végre. Megemlítik azt is, hogy a tanárok „a közalkalmazotti bértábla alsó negyedében vannak”, és azt is, hogy zömük – az állami támogatás elmaradása miatt – saját zsebének terhére biztosította az online oktatást.

Tiltakozásokat helyezett kilátásba a szintén tanügyi alkalmazottakat képviselő Spiru Haret szakszervezeti szövetség is, ha a kormány a 2021 évi költségvetés elfogadásáig nem változtatja meg álláspontját. A Marius Nistor szakszervezeti elnök által aláírt közlemény szerint a romániai pedagógusok bére átlagban egyharmaddal kisebb a versenyszférában dolgozó, egyetemi végzettséggel rendelkező alkalmazottakénál, sőt, a bizonyos közintézményeknél dolgozó őrök vagy sofőrök fizetésénél is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1549
szavazógép
2021-01-04: Belföld - :

Állam- és kormányfői üzenetek

Mind közelebb van az a pillanat, amikor visszatérhetünk a koronavírus-járvány előtti normális életünkhöz, de ez mindannyiunkon múlik – jelentette ki újévi üzenetében Klaus Iohannis államfő.
2021-01-04: Világfigyelő - :

Új szabályok az Egyesült Királyság és az EU kapcsolatrendszerében

Új szabályok léptek életbe január elsején az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatrendszerében, miután véget ért a brit EU-tagság tavaly januári megszűnésével (Brexit) elkezdődött átmeneti időszak. Az egyik legfontosabb változás az, hogy megszűnt a négy uniós szabadságjog, az emberek, az áruk, a tőke és a szolgáltatások akadálytalan áramlásának automatikus érvényesítése a kétoldalú forgalomban, és a brit kormány új, az EU-országokból újonnan érkezőkre is vonatkozó bevándorlási szabályozást léptetett életbe.