Iskolakorszerűsítés uniós pénzből

2021. január 4., hétfő, Közélet

Hatmillió eurót meghaladó összeget fordítanak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola korszerűsítésére. A beruházásokat teljes egészében vissza nem térítendő európai uniós alapokból fedezik, a két szerződést december végén írták alá a Központi Fejlesztési Régió gyulafehérvári igazgatójával. Simion Crețu szerint a munkálatok végeztével a két iskola mintegy 1600 diáknak biztosít majd jobb körülményeket a tanuláshoz. Emlékeztetett arra, hogy mindkét tanintézmény kapott uniós pénzt a 2007–2013-as programban is, most pedig bővítésre, laboratóriumok felszerelésére, a külső terek rendezésére is sor kerül.

  • A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium főépülete. Fotó: Albert Levente
    A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium főépülete. Fotó: Albert Levente

A pályázatokat a 2014–2020-as költségvetési ciklusban nyújtották be és nyerték el az önkormányzatok, és a szerződésben szereplő összegeket 4,65 lejes árfolyamon számolták át, holott 2020. december 29-én (a szerződéskötésről kiadott közlemény keltezésekor) a jegybank hivatalos árfolyama szerint 4,87 lejbe került egy euró.

 

Átfogó tatarozás a „kicsi Mikóban”

A Székely Mikó Kollégium elemi tagozatán nagyszabású, mindenre kiterjedő felújítás veszi kezdetét. A tervek szerint a Gábor Áron utcai épületegyüttes (a volt Kós Károly-líceum) külső és belső tereit is a mai igényekhez szabják.

Az épületek fából készült elemeit kicserélik, a tartófalakat megerősítik, illetve újraépítik, kerekesszékkel használható feljárókat és új alagsori lépcsőt is építenek, kijavítják és restaurálják a díszítőelemeket, újrafestenek, illetve burkolnak minden belső teret (falakat, padlókat, mennyezeteket, lépcsőket, folyosókat, mosdókat, tornatermet, öltözőket), hőszigetelést végeznek, letisztítják a kőtalapzatot, felújítják a külső lépcsőket, befedik a bejáratokat; a bentlakás belső falait lebontják, és újraosztják a teret a jobb kihasználhatóság érdekében.

A járdák, támfalak újjáépítése, a terep rendezése, környezetbarát játszótér felszerelése, padok elhelyezése is a projekt része, ahogy a pingpongasztal, futópálya és sportpálya is. És ez sem minden: szabadtéri amfiteátrum és osztályterem is lesz rönkfából. Természetesen műszaki szempontból is frissítenek, a víz- és a villanyhálózat, valamint a fűtésrendszer is megújul.

A tervben részletesen szerepel minden tétel: a bejárati csúszásmentes csempétől az osztálytermek, a tornaterem padlóján át a játszótér inoxcsúszdájáig. Minderre 2,999 millió eurót, illetve 13,9 millió lejt lehet fordítani, kivitelezési határidőként pedig 2021. augusztus 31-ét szabták meg a pályázat leadásakor, 2017. február elsején.

A Székely Mikó Kollégiumnak a szerződés megkötésekor 1208 diákja volt, 490 az elemiben, 377 az öt-nyolc osztályokban, 341 pedig a líceumban. Az iskolában 127 alkalmazott dolgozik, közülük 42 az elemi tagozaton, ahol 244 kislány és 246 fiú tanul. A felújítás fő célja a gyulafehérvári közlemény szerint az, hogy korszerű körülményeket teremtsen a korai oktatáshoz, megteremtse az esélyegyenlőséget minden gyermek, köztük a fogyatékkal élők számára is, növelje az iskolába járási kedvet, csökkentse a korai iskolaelhagyást és jobban felkészült diákokat küldjön tovább a felsőbb osztályokba.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2021-01-04: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Megvették a Gyárfás-ház felét

Megvásárolta Gyárfás Jenő házának és kertjének egy részét Sepsiszentgyörgy önkormányzata, az adásvételt rendkívüli, online ülésén hagyta jóvá a helyi tanács.
2021-01-04: Közélet - Iochom István:

Megújul az Apor Péter Szakközépiskola

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Simion Crețu, a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió vezérigazgatója december 17-én írta alá a finanszírozási szerződést a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola rehabilitációjára. A pályázat összértéke több mint tizenhatmillió lej, ez sorban a tizedik, melyet a céhes város megnyert a 2014–2020-as Regionális Operatív Programban. Hamarosan elkezdődik a tervezés és a kivitelezés.