Újabb 3130 koronavírus-fertőzést igazolt a vasárnapról hétfőre országszerte elvégzett 9550 mintavétel – tájékoztatott hétfői összesítőjében a kommunikációs törzs. Háromszékről öt új esetet jelentettek, ezzel megyénkben 5056-ra emelkedett a nyilvántartott, igazolt esetszám, míg országszinten 643 559-re. A járvány kezdete óta több mint 577 ezren gyógyultak ki a fertőzésből.
Hétfőn 78, a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozásról (46 férfi és 32 nő) számoltak be a hatóságok, az érintettek közül 75 esetben jelentettek társbetegségeket is. Kórházakban 9148 fertőzöttet ápolnak, akik közül 1100 beteg állapota súlyos, ők intenzív ellátásra szorulnak.
A fertőzöttek közül 30 529-en lakhelyi, további közel kilencezren pedig intézményes elkülönítésben várják gyógyulásukat. Otthonaikban több mint 43 ezeren tartózkodnak karanténban – derült ki a tegnapi jelentésből.
A COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság tegnapi tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 11 912 személy kapta meg Romániában a Pfizer BioNTech koronavírus elleni vakcináját. Ezzel 25 508-ra nőtt a beoltottak száma Romániában.
Közben a védelmi minisztérium bejelentette, hétfőtől az ország valamennyi katonai kórházában zajlik az egészségügyi alkalmazottak beoltása. Az oltási központokat a katonai kórházakban rendezték be, és naponta 8 és 20 óra között működnek az elektronikai rendszer által létrehozott ütemterv alapján.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.