Szuga Josihide japán miniszterelnök újfent azt ígérte, hogy Tokió biztonságos és nyugodt olimpiát rendez a nyáron, és közlése szerint rendületlenül folytatják az előkészületeket a játékok július 23-i nyitányára.
Újévi beszédében a kormányfő azzal együtt is derűlátóan fogalmazott, hogy az országban a koronavírus-járványt illetően nem javult a helyzet, sőt, egyre több helyen bukkan fel a vírus új, a korábbi variánsoknál gyorsabban terjedő változata. A japán hatóságok december végétől – egyelőre egy hónapra szólóan – egyetlen ország állampolgárainak sem adnak ki beutazó vízumot.
A miniszterelnök a kabinet nevében határozott ígéretet tett arra, hogy megvédik az állampolgárok életét és megélhetését, továbbra is energiákat fordítva a fertőzés terjedésének megakadályozására és a gazdaság élénkítésére.
Juriko Koike tokiói kormányzó a héten arra figyelmeztetett, hogy a főváros a fertőzések robbanása előtt áll. A Kyodo japán hírügynökség szerint a kedvezőtlen fejlemények miatt már a rendkívüli állapot bevezetésének gondolata is felvetődött.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.