Ha az időjárás is megengedi, január 11-től, hétfőtől folytatják a munkát Sepsiszentgyörgyön a Sport és Puskás Tivadar utcában – közölte lapunkkal Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.
A Sport utcában sikerült befejezni a vízvezeték lefektetését, így nekifoghatnak az út elkészítésének: a szegélykövek elhelyezése következik, a stabilizáló réteg elterítése, az aszfaltozás két rétegben, a csatornafedők szintezése és az útfestés. A munkálatok üteme az időjárástól függ, mert sem hóban-fagyban, sem esőben-sárban nem lehet dolgozni – hangsúlyozta.
Az Ág utcát már leaszfaltozták és átadták a forgalomnak, a biciklisáv kijelölésére még ezután kerül sor. Ehhez előbb fel kell szabadítani az úttest egyik oldalát, mert jelenleg a keskeny, egyirányú utca mindkét oldalát parkoló gépkocsik foglalják el. Ezek számára egy nagyméretű új parkolót alakít ki az önkormányzat az Ág és a Gyár utca között, egy olyan területen, ahol különféle régi raktárak és más melléképületek omladoztak. Lebontásuk már megkezdődött, idővel pedig emeletes parkolót szeretnének oda építeni, ezért az új parkolót egyelőre csak lekövezik.