Ahol életre kelnek és beszélnek a kövek

2021. január 11., hétfő, Emlékezet

Kedves Háromszék-olvasók, nagy szeretettel köszöntök mindenkit ebben a nehéz időszakban. Egy olyan sajátos emléket szeretnék megosztani Önökkel, ami egy kihalófélben levő mesterségről szól, a kőfaragásról. Nem a gépekkel vágott kőre gondolok, hanem a kézzel pattintott, faragott kőből készült csodákra, melyek nem évtizedekre, hanem évszázadokra visszamenőleg őrzik szépségüket, büszkeségüket.

  • Mikóújfalu – kőfaragók otthona.  Albert Levente felvétele
    Mikóújfalu – kőfaragók otthona. Albert Levente felvétele

Sajnos, ezt a szép mesterséget egyre kevesebben folytatják, mert nagyon nehéz és veszélyes.

Kisgyermekként minden vakációt – tavaszit, nyárit, télit, mindeniknek megvolt a maga szépsége – nagyszüleimnél töltöttem Mikóújfaluban, ahol a Csere utca, Sovásás utca végében az úgynevezett banklikon faragták a köveket a mostani idős emberek. Apai nagyapám is kőfaragó volt, csak sajnos nem volt barát a gyermekekkel, emiatt kevés időt töltöttem a társaságában, és nem tudtam alaposabb belátást nyerni a szakma rejtélyeibe.

Azóta eltelt jó pár esztendő, és Isten akaratából egy jó, öreg kőfaragó szomszédja lettem. Rég ismertem, szigorú, szűkszavú, gyermekeket nem kedvelő emberként emlékeztem rá, de tévedtem. Amikor nekifogtunk építeni, elbontottuk a régi nyári konyhát – ezt ma is sajnálom, hisz sok szép emlék köt ahhoz a helyhez és a benne levő kemencéhez, nagyon sok finom falat került ki belőle –, melynek a négy sarka alatt négy hatalmas kő volt. Gondoltam, ha már megvannak, eltöröm és majd felhasználom a ház alapjában. Gyermekként láttam, hogy először csinálnak pár lyukat a kőben, majd beleteszik a szegeket, az úgynevezett puncétát, és szerre ütik azokat, amíg a kőtömb szét nem esik. Mivel kéznél volt a fúrógépem, azzal álltam neki, hisz hamarabb megy, mint vésővel és kalapáccsal. Ahogy fúrok, kopácsolok, ott terem a szomszédomból az öregúr, D. Mihály. Most is a fülemben cseng, amit mondott: „Takarítsd el innen ezt a villanyos mocskot, én addig megyek és hozom a szerszámaimat!”

Amikor visszajött a barna, bársonyanyagból készült szerszámos szatyrával, első szava az volt: „Nem látod, hogy nem áll jól az a kő?” Néztem, de nem értettem, amíg el nem magyarázta: „Siríteni kell rajta, jobbra, meg kell nézni, merre van a szálja és az erei.” Csináltam, ahogy mondta, és amikor a négy követ negyede idő alatt eltörtük, akkor jöttem rá, hogy tényleg igaza van, a kőnek éppúgy erei vannak, mint a fának...

A jól megmunkált kő aztán sokáig megmarad. Egy temetés alkalmával olyan sír mellett álltam meg, amelynek fejköve az 1800-as években készült. Most is olvasható az írás rajta, igaz, egy kissé mohás a kő, de áll és büszkén néz szembe az időjárás viszontagságaival. Vajon ha mozaikból lett volna készítve, még ott tündökölne? Hány kalapács­emelés, hány csuklómozdítás volt szükséges ahhoz, hogy megalkossanak egy ilyen emlékművet?

Most, ha találkozom Misi bácsival, mindig azt mondja: „tudja a sánkér, hogy mitől fájnak a kezeim”. Szerintem nem a sánkér tudja, hanem az a sok szép munka, amit annak idején elkészítettek kőből, legyen az kézzel faragott kapuláb, sírkő, oszlopburkolat vagy házalap, ami mellett, ha elmegyünk, csak csodálkozunk, hogy abból, amit a természet adott, a mesteremberek nem kevés munkával olyan dolgokat alkottak, amit a mai mesterséges anyagokból nem lehet megvalósítani.

Csak egy a baj, ha majd az öregek elmennek, nem lesz, aki továbbvigye a mesterségüket. Még egypár évtized, és csak onnan fogjuk tudni, hogy kik voltak ők, amikor kimegyünk a temetőbe és újra megnézzük a mohás sírköveket.

Kívánom, hogy mindenkinek megadassék az ilyen segítőkész emberek megismerése. Sok egészséget kívánok minden kőfaragónak, legyen az öreg vagy fiatal, hogy ne hagyják kiveszni ezt a szép mesterséget.

Dobrica Róbert, Mikóújfalu

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 124
szavazógép
2021-01-11: Emlékezet - :

A lisznyói iskola a szocialista időkben

Öregedő fejjel mondhatnám, hogy „bezzeg, a mi időnkben” sok minden nem így volt, de hát azt mindenki tudja, hogy mi, az 1950-es években született generációk egészen más gyermekkort értünk, más játékokkal, más szülői hozzáállással.
2021-01-11: Belföld - :

Hírsaláta

PÉNZT KÉRNEK AZ OLTÁSI KÖZPONTOKRA. Elégedetlen a Romániai Municípiumok Egyesülete az egészségügyi minisztérium által benyújtott sürgősségi kormányrendelet tervezetével, amelynek értemében az oltási központokkal kapcsolatos kiadásokat az önkormányzatoknak kellene állniuk.