VidékfejlesztésÚjra pályázhatnak a külföldön dolgozó vagy tanuló fiatal gazdák

2021. január 12., kedd, Gazdakör

A Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség január 4-étől újraindította a fiatal gazdák megtelepedése 40, illetve 50 ezer eurós támogatásának pályáztatását azon fiatalok számára, akik haza szeretnének jönni külföldről és itthon mezőgazdasági vállalkozást indítani. A pályázható összeg 20 millió euró, és a pályázatokat május 4-éig lehet letenni, illetve feltölteni az ügynökség számítógépes rendszerébe.

Az intézkedés pályázhatóságát másodszor indítják el, a tavalyi kiírás nem keltette fel a fiatalok érdeklődését: mindössze tíz, 41 év alatti fiatal tett le pályázatot, de az elbírálásnál mindeniket kifizethetetlennek nyilvánították. A mostani pályázható összeg közel 500 fiatal támogatására elegendő.

Könnyítésként idén változtattak a pályázási feltételeken. Azok a fiatalok pályázhatnak, akik az utóbbi 60 hónapban külföldön képezték magukat a mezőgazdaság területén. Elfogadott az egyetemi, az egyetem utáni képzés, valamint a mezőgazdasági líceum végzésének bizonyítása a mezőgazdasági, mezőgazdasági élelmezés, állategészségügyi és a mezőgazdasági-közgazdasági területen. Azon szakképzéssel rendelkező fiatalok is pályázhatnak, akik az utóbbi két évben megszakítás nélkül legalább három hónapot dolgoztak külföldön a mezőgazdaságban, és megfelelő dokumentumokkal tudják bizonyítani ezt.

A külföldön dolgozó, szakképzettséggel rendelkező vagy iskolát végzett fiatalnak hivatalos okmányokkal kell bizonyítania azt, viszont ha nem tudja beszerezni a felülhitelesítési záradékot a Hágai Egyezmény szerint, elégséges az illető település tanácsa vagy az ottani rendőrség által kiállított bejelentkezési igazolvány, amely az ott-tartózkodást bizonyítja. Mellékelni kell a munkavállalási szerződés másolatát is hitelesített fordításban, illetve a külföldi szakmai felkészítőn való részvételt igazoló diplomát.

Fizikai személyként nem lehet pályázni, engedélyezett fizikai személy (PFA), egyéni vagy családi vállalkozás vagy cég formájában kell bejegyeztetni a gazdálkodási formát. A mezőgazdasági vállalkozás cégbírósági bejegyzése nem lehet régebbi, mint két év, ugyanígy az APIA-s vagy az állategészségügyi nyilvántartásba vétel sem haladhatja meg a két évet. A kifizetési ügynökséghez a területalapú kérést az új gazdálkodási forma szerint kell letenni, a gazdaságban levő állatokat ugyanígy át kell íratni az új vállalkozásra.

A fiatal gazda pályázat útján 40 ezer, illetve 50 ezer euró támogatást kaphat a gazdaság SO-euró értékétől függően, két részletben: a szerződés megkötése után rögtön a teljes összeg 75 százalékát, a második részletet pedig legtöbb három év után.

Ennél az intézkedésnél legfontosabb a terméseladási feltétel, a pályázó fiatal gazdának vállalnia kell, hogy az első részlet értékének megfelelő 20 százalékos termékértékesítést végez legtöbb három év alatt, valamint vállalnia kell az üzleti tervben leírt gazdaságkorszerűsítések megvalósítását. A 20 százalékos termékértékesítés 6000–7000 euró értékű eladást jelent, amit bizonyítani kell a második részlet igénylésekor.

A letett pályázatokat pontozásos rendszer alapján bírálják el, a pontszerzési lehetőségek ugyanazok, mint a hazai fiataloknál. Előreláthatólag nem lesz nagy érdeklődés, így aki leteszi a pályázatát, biztosra veheti, hogy sikeres lesz. Az első hónapban (január 4-e és február 4-e között) a letevéshez szükséges pontszám 70, de utána minden hónapban 15 ponttal esik, így április 5-e és május 4-e között a szükséges pontszám 25 lesz. Ez utóbbit nagyon könnyen el lehet érni.

A megyei vidékfejlesztési hivataltól megtudtuk, habár a tavalyi kiíráskor nem volt a megyéből érdeklődő, az idei kiírásról páran már érdeklődtek. A pályázati eligazító füzet részletesebben tanulmányozható az ügynökség honlapján, (afir.info) a 6.1-es intézkedésnél (submăsura 6.1). Az érdeklődőknek a megyei vidékfejlesztési hivatal is eligazítást nyújt a 0367 860 275-ös telefonszámon.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki a legfőbb hibás a kormányválságért?










eredmények
szavazatok száma 953
szavazógép
2021-01-12: Gazdakör - Incze Péter:

Sokan kérték a biztosítás megtérítését

Az év végéig a vidékfejlesztési terv 17.1-es intézkedésénél 2574 pályázatot fizettek ki 5,7 millió euró értékben a tavaly letett pályázatoknál. Az intézkedés lényege, hogy a biztosítótársaságoknak kifizetett összeg egy részét az ügynökség visszatéríti a pályázónak.
2021-01-12: Gazdakör - Bokor Gábor:

Sarkára áll a miniszter

Rosszul kezdődik az év azon „mezőgazdászok” számára, akik kimondottan a támogatások bezsebelése miatt folytatnak „gazdálkodást”. „Alapvető, hogy eltávolítsuk a szubvencióvadászokat, hogy az igazi gazdáké legyen a tér” – jelentette ki az év első napjaiban közösségi oldalán Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.