Egész hazai iparág épült a videójáték-fejlesztésre: száznál több stúdió hatezret megahaladó alkalmazottal. Egyesületük elérkezettnek látta az időt, hogy tájékoztató kampány keretében arra buzdítsa a szülőket: tegyenek róla, hogy a játék a gyermekek szórakoztatását szolgálja, s ne az egészségüket károsítsa.
A 6 és 15 év közötti gyerekek háromnegyede videójátékozik, és ötből mindössze egy szülő használja a szülői felügyeletet biztosító alkalmazásokat – derül ki a Gametrack legújabb, európai szintű felméréséből.
Ugyanakkor tavaly az év első felében a koronavírus-járvány alatt Európában végzett Ipsos Mori-felmérés szerint ötből csak egy szülő próbált ki többféle videójátékot gyerekével ebben az időszakban. Ettől függetlenül több mint 35 százalékuk úgy véli, hogy ezeknek a játékoknak pozitív hatásuk volt gyermekük lelki egészségére.
A romániai játékfejlesztők egyesülete (Romanian Game Developers Association 2 RGDA) által Romániában végzett kutatás szerint videójáték-vásárláskor a szülők több mint fele (52 százalékuk) figyel oda a korhatár-besorolásra, és 59 százalékuk használja a szülői felügyeletet biztosító alkalmazásokat.
Mindezekből kiindulva a játékfejlesztők egyesülete közölte: az Amber, az Electronic Arts Románia, az Ubisoft Románia, a Gameloft Románia és az AMC Románia támogatásával tájékoztató kampányt indít a videójátékokról azon szülők számára, akik beszélgetni szeretnének gyerekeikkel a témáról, hogy az ilyesfajta játékok valóban a szórakoztatásukat szolgálják, és ne menjenek az egészségük rovására.
A kampány keretében elindították a desprejocurivideo.ro honlapot, amelyet a videójátékokkal kapcsolatos fő információforrásnak szánnak a szülők számára. A honlapot folyamatosan frissítik a legújabb információkkal, amelyeket a kezdeményezés Facebook-oldalán is közölnek. Ugyanitt kérdezz-felelek rovat is indul pszichológus és pszichiáter szakember bevonásával.
Az RGDA nonprofit szervezet, amelyet 2014-ben létesítettek a romániai videójáték-fejlesztők támogatása és népszerűsítése érdekében. Romániában több mint száz videójáték-fejlesztő stúdió működik, több mint hatezer alkalmazottal. Az RGDA tagvállalatai az ebben az iparágban dolgozók több mint 90 százalékát foglalkoztatják. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.