Megkezdődött az évszázad maffiapere Olaszországban

2021. január 14., csütörtök, Világfigyelő

Az olaszországi szervezett bűnözés történetének második legnagyobb pere vette kezdetét tegnap a ‘ndrangheta bölcsőjeként ismert Calabria tartományban. Rendkívülinek számít, hogy ugyanannak a bűnszervezetnek több száz tagját egyszerre állítják bíróság elé. Ehhez hasonló pert több mint harminc évvel ezelőtt, 1986-ban a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezet tagjai ellen rendeztek Palermóban.

Most 325 bűnöző, politikus, vállalkozó ül a vádlottak padján. A zárt ajtók mögötti tárgyalás a Lamezia Terme városában direkt erre az eljárásra épített, háromezer négyzetméteres bunkerteremben zajlik majd.

A per a „Rinascita (újjászületés) Scott” nevet kapta, jelképezve, hogy „Olaszország le akar számolni a szervezett bűnözéssel” – jelentette ki Nicola Gratteri ügyész. Az elnevezés egyúttal emléket állít Sieben William Scottnak, az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) Olaszországban is aktív egykori nyomozójának.

A vádlottak között többsé­gében azok szerepelnek, akiket 2019 decemberében tartóztattak le: az olasz csizma orrában található Vibo Valentia térségét uraló Mancuso klán tagjai, valamint számos helyi polgármester, tartományi testületi tag, vállalkozó és szabadkőműves csoportok tagjai. A vádlistán többek között gyilkossági kísérlet, fegyver- és kábítószer-kereskedelem, bűnszövetkezés, uzsora, rablás, pénzmosás szerepel.

A bírósági eljárás hosszúnak ígérkezik, több mint kilencszáz tanú meghallgatásával. Közöttük 58 egykori bűnöző is vallomást tesz, akik az igazságszolgáltatással való együttműködés útját választották. Az eljárást a koronavírusjárvány-korlátozások is lassítani fogják.

A calabriai bűnszervezet elleni hatósági akciót vezető Nicola Gratteri, aki harminc éve védelem alatt él, a sajtónak nyilatkozva azt mondta, hogy a ‘ndrangheta a jelenkor legerősebb és legveszélyesebb bűnszervezetének számít, mivel minden kontinensen jelen van, és kézben tartja az Európába érkező kokainszállítmányok monopóliumát. Gratteri hangoztatta, hogy a dél-olasz családi klánokra épülő szervezet gyökerei a mai napig Calabriában vannak, de a ‘ndrangheta éppúgy otthon van Milánóban, mint Svájcban, Németországban és Bulgáriában is.

Emlékeztetett a 2007-ben a németországi Duisburgban, a Da Bruno pizzériában történt gépfegyveres leszámolásra, amelyben a San Luca klán hat tagját lőtték szitává bosszúból az ellenfél klánfőnök felesége meggyilkolásáért. Európa akkor döbbent rá, hogy a ‘ndrangheta „mindenhol jelen van” – jegyezte meg az ügyész, aki a szervezet éves forgalmát ötvenmilliárd euróra becsülte.

Hozzátette, jól ismeri a ‘ndrangheta felépítését és gondolkodásmódját, mivel ő maga is calabriai, „gyermekként együtt játszottam a klánvezérek gyermekeivel”.

A szicíliai maffiát és a nápolyi camorrát rég maga mögött hagyó ‘ndrangheta átszövi az általa ellenőrzött térség egész gazdaságát az építőipartól a vendéglátáson át az idegenforgalomig. Jelentős érdekeltségekkel bír az energiaiparban, és nem maradt távol az Európai Unió és az olasz állam finanszírozta calabriai migránstáborok üzemeltetésétől sem. A szervezet sohasem mondott le az uzsoráról és a védelmi pénzek beszedéséről, de előszeretettel vesz részt az állami beszerzési pályázatokon intézményes-politikai kapcsolatain keresztül.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 636
szavazógép
2021-01-14: Világfigyelő - :

Szigorítja a belépést Ausztria

A koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedések részeként január 15-től, péntektől kötelező előzetes elektronikus regisztrációval lehet csak belépni Ausztriába – áll az osztrák egészségügyi minisztérium közleményében.
2021-01-14: Világfigyelő - :

Az FBI tudott arról, hogy erőszak várható a Capitoliumnál

Egy nappal a Capitolium január 6-i ostroma előtt a Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation – FBI) virginiai kirendeltsége figyelmeztetést adott ki azzal kapcsolatban, hogy szélsőségesek azt tervezik, Washingtonba utaznak, hogy erőszakot kövessenek el – derült ki a The Washington Post birtokába került belső dokumentumból. Ez ellentmond az FBI vezetőinek korábbi nyilatkozataival, amelyek szerint nem volt az ostrom előtt tudomásuk arról, hogy bármelyik Trump-támogató erőszakra készült volna a demonstráción.