Több helyszín megvizsgálása után döntöttek az oltási központokról, végül az érintett önkormányzatok segítségével megtalálták a megfelelő helyeket, ahol biztonságosan szervezhetik meg a koronavírus elleni védőoltási kampány január 15-én kezdődő második szakaszában esedékes immunizálást – tájékoztatta lapunkat Ágoston László, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője.
Bár nem minden helyszín felel meg tökéletesen a követelményeknek, egy kis munkával kialakíthatóak az oltási központok, a napokban megtörténik ezek felszerelése és engedélyeztetése – közölte Ágoston László. Kérdésünkre, hogy kik fognak oltani, milyen egészségügyi egységek vesznek részt az akcióban, az igazgató elmondta: valóban, gondok vannak e tekintetben, mert aki aktív, annak meghatározott munkahelye van, ahonnan nem hiányozhat. Körlevélben értesítették a családorvosokat és a megyei asszisztensi rendet, hogy segítsenek az oltási kampány lebonyolításában, néhányan jelentkeztek, de közel sem elegendően – mondotta.
Nehezíti a szervezést, hogy az oltóközpontok felszerelését és a személyzet alkalmazását szabályozó rendelet még nem jelent meg a hivatalos fórumokon, emiatt számos lényeges kérdésre nem tudják a választ – szögezte le Ágoston igazgató.
Amint arról tegnapi lapszámunkban tájékoztattunk, a megyei vészhelyzeti bizottság döntése alapján Háromszék öt városában kilenc oltási központot rendeznek be: Sepsiszentgyörgyön a Dália utca 1. szám alatt (a szociális igazgatóság korábbi székhelyén) és a Vadász utcai kis sportcsarnokban, Kézdivásárhelyen a Kicsid Gábor Sportcsarnokban, Kovásznán a városi kultúrházban és a Benedek Géza Szívkórházban, Baróton a Kossuth Lajos utcai sportteremben, Bodzafordulón a kultúrotthonban és a kovásznai szívkórházhoz tartozó helyi kórházban.
Az országos oltási kampány második szakaszában a hatvanöt év fölöttiek, a krónikus betegek, a társadalom és a nemzetgazdaság működése szempontjából kulcsfontosságú cégek és intézmények alkalmazottjai igényelhetik a vakcinát, de senki számára nem kötelező. A megyei közegészségügyi igazgató lapunknak elmondta, az eddigi oltási kedv tapasztalatai alapján ebben a szakaszban közel 2500 személy jelentkezésére számítanak, ezen kívül a napokban még folytatódik az immunizálás a szociális intézményekben. Az intézményvezető emlékeztetett, hogy a vaccinare-covid.gov.ro weboldalon, telefonon a 0214 144 467-es számon, valamint a családorvosoknál lehet jelentkezni az oltásra, utóbbi esetben a családorvosok a páciens kórelőzménye, jelenlegi állapota alapján javasolják vagy nem a védőoltást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.