Az infrastruktúra helyzetét, a fejlesztések körüli kőkemény ígéreteket, majd a totojázásba, maszatolásba, mutyizásba fulladó gyakorlatba ültetést és a természetszerűen következő siralmas eredményt ismerjük. Ami az autópark állapotát illeti, ennek okai megint csak ismertek, bár azt el kell mondani, hogy az utóbbi években ezen a téren elég sok változás történt, jó irányban. Nyilvánvaló, csodára nem lehetett és lehet számítani, amíg a lakosság anyagi helyzete olyan, amilyen.

Harmadikként ott van viszont a közlekedési kultúra, ami az említettek közül vitán felül a legfontosabb, hiszen lehetnek csodálatos útjaink, minőségi, jó állapotban lévő járműveink, ha ezeket a dzsungel törvényei szerint használjuk. Rendszeres autóvezetőként elképesztő helyzetekkel szembesülhet bárki, naponta láthatunk „bátor”, de valójában leírhatatlanul felelőtlen autóvezetőket, akiket kizárólag az érdekli, hogy ők haladjanak, bármi áron. Az eredmény pedig nem késik, folyamatosak a megdöbbentő híradások ijesztő, nem egyszer gyomorforgató, gyakran több halálos áldozatot követelő balesetekről. Nem kevés ráadásul azon közúti tragédiák száma sem, ahol egyébként ártatlan emberek halnak meg mások felelőtlensége miatt, a vétkes pedig karcolásokkal megússza. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy sajnos sokszor nem az autósok ludasok, a gyalogosok felelőtlensége ugyanis legalább annyira az okok közé sorolható, mint a meggondolatlan, ön- és közveszélyes vezetés. Következtetésként az mindenképp elmondható, hogy sajnos a romániai közlekedés legfőbb jellemzője a tolerancia és a megfontoltság szinte teljes hiánya. Tisztelet a kivételnek. És sajnos azt is ki kell mondanunk, Háromszéken sincs másként, itt is bőven lelni sebességmegszállottakat, a rizikóra és az esetleges következményekre fittyet hányókat.

Utóbbiak között ugyanakkor meghúzódik egy réteg, amelynek viselkedése ép ésszel felfoghatatlan. A rendőrségi tájékoztatókat olvasva szinte nincs nap, amikor ne bukkannának az egyenruhások alaposan elázottakra, esetleg más tudatmódosító szer hatása alatt vagy jogosítvány nélkül forgalmas útszakaszokon furikázókra. Sőt, egyesek még cifrázzák is, vegyítve az önmagukban is törvénytelen tetteket. Amint az várható, e „hősök” egy része az árokban, a mezőn vagy az erdőben – mindenképp az úttesten kívül – köt ki, netán le is tarol valamit (építményt vagy mást), esetleg személyi sérüléssel is járó balesetet idéz elő, aztán megpróbál kibújni a felelősség alól, lelépve, hátrahagyva vagy elrejtve a sérült járművet, esetleg eltüntetve a rendszámtáblát, iratokat, azaz mindent, ami megkönnyítheti az azonosítást. Nehéz arra válaszolni, miből gondolják, hogy megússzák, ugyanis általában horogra akadnak, ráadásul húzásaikkal csak rosszabb helyzetbe sodorják magukat.

Mondhatnánk persze, hogy az ő bajuk, maguk keresték, de sajnos a helyzet nem ennyire egyszerű. Az utakon a megveszekedett gyorshajtók és társaik nincsenek egyedül, felelőtlenségük árát könnyen más fizetheti meg. Mert előfordulhat, hogy noha nincs jogosítványa, mégis jól vezet, amint az sem kizárt, hogy ittasan is viszonylag jól uralja a járművét (bár erre igen sok az ellenpélda), de mint tudjuk, az ördög nem alszik. Törvénytisztelő, a közutakon a normalitás keretein belül közlekedő polgárként messze többre értékelnénk, ha nem kísérleteznének, próbálkoznának a mi épségünket is kockára téve. Izgalomból, felesleges idegességből bőven elég az, amit a fentebb említett „alacsonyan repülő bátrak” hoznak magukkal.

Az esetszámokat nézve, sajnos egyelőre csak remény marad, hogy polgártársaink egy része alaposabban átgondolja, mielőtt a kormányhoz ül, amint azt is, hogy a tetteinkért is vállalni kell a felelősséget. Maradnak a kérdőjelek és a félelem, hogy mikor botlunk bele valamelyikükbe – no meg a remény, hogy nem éppen mi leszünk az áldozatuk.