Mivel a koronavírus-járvány miatt a megyei transzfúziós központ nem szervezhet gyűjtést terepen, ezentúl iskolabuszokkal szállítják az önkéntes véradókat az intézmény sepsiszentgyörgyi székházába – tájékoztatta a sajtó képviselőit Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, dr. Andy Rosin, a vérközpont igazgatója és Cosmin Boricean alprefektus.
A megyei önkormányzat és a prefektúra a helyi önkormányzatokkal együttműködve szervezi meg, hogy Sepsiszentgyörgyre szállítsák az önkéntes véradókat, ehhez megszerezték az egészségügyi minisztérium engedélyét, az iskolabuszok e célra történő használatát jóváhagyta az oktatási tárca – ismertette Tamás Sándor. Míg korábbi években a véradók fele a terepen szervezett gyűjtések alkalmával adott vért, tavaly a járvány miatt erre nem volt lehetőség, így több mint felére csökkent a jelentkezők száma – tájékoztatott dr. Andy Rosin.
Az intézményvezető korábban lapunknak elmondta, a koronavírus-fertőzéstől való félelem azok egy részét is távol tartotta a véradástól, akik azelőtt rendszeresen jelentkeztek, a terepen történő gyűjtés kiesése mellett ez is hozzájárult a begyűjtött vér mennyiségének lényeges csökkenéséhez. Úgy tervezik, hogy a megye egy-egy kisrégiójából adott napokon szállítják az önkéntes véradókat a megyeközpontba, egy nappal azelőtt gyorstesztet végeznek a jelentkezőknél, az utazáshoz biztosítják a maszkokat és kesztyűket – ismertette az igazgató. Közelebbről tájékoztatják a települések lakóit, hogy hol, melyik napon lehet jelentkezni véradásra, a szervezésben a helyi önkormányzatok mellett a családorvosok segítségére is számítanak – szögezte le Rosin doktor. A transzfúziós központ vezetője bízik abban, hogy az emberek értékelni fogják erőfeszítéseiket és a járvány körülményei között is növelni tudják a véradók számát.
Tamás Sándor felidézte, nem ez az első alkalom, hogy a megyei önkormányzat együttműködik a transzfúziós központtal, tavaly két alkalommal juttattak védőfelszereléseket az intézménynek és a megyei tanács támogatásával szerelték fel a fertőtlenítő kaput, ami az országban elsőként történt meg egy vérközpont esetében. Cosmin Boricean alprefektus kiemelte, Kovászna megye mindig élen járt a véradók számát tekintve, a megyei kormányhivatal ezt értékeli, ezért is támogatja ezt a kísérleti programot, amely országos szinten is újdonság.