Bánja-e a székely? / 11/2.Homoródszentmárton község megközelítése

2021. január 25., hétfő, Riport

Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Háromszék/Kovászna, Maros és Brassó megyébe is. Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken. Udvarhelyszék irányából Erdővidék felé közelítve vesszük szemügyre a falvak mai gazdasági és társadalmi helyzetét, a rejtett és megmutatkozó potenciált, a pillanatnyilag zajló folyamatokat és a közeljövőre vonatkozó terveket. Minden települést megvizsgálok az egyházközségek, a helyi vállalkozások szintjén, illetve a civil berkekben zajló közösségépítő munka szemszögéből is, külön figyelve arra, hogy rávilágítsak a szellemi és az épített örökségre.

  • Keményfalvi ytca. A szerző felvételei
    Keményfalvi ytca. A szerző felvételei

Aszfalt csak egy darabig

Kétszer mentünk át Gyepesen ezzel a járással. Először, amikor Remete felé igyekeztünk. Majd vissza. Mindjárt észreveszi az ember, hogy furcsa módon Szentmártonból jövet egy darabon aszfaltút van, amely aztán hirtelen megszakad. Hová tűnik? Miért marad abba? Talán elfogyott a pályázati pénz, vagy a helyi pénzügyi keretből csak ennyire futotta?!

 

Pusztuló kőkert Keményfalván

 

Mindenesetre lehet érzékelni a különbséget és sejteni azt, hogy sokkal jobb lenne, ha kerék- és gépkímélő utakon járhatnánk. Ilyenkor az is eszünkbe juthat, hogy vajon mi lett volna, ha a hatvanas évek elején a létezett – és magát örök érvényűnek tartó – államszocializmus itt is nem a szövetkezetesített mezőgazdaságot erőlteti, hanem az infrastrukturális fejlesztéseket? Nem így nézne ki gazdasági és demográfiai szemszögből ez a Nagy-Homoród menti település. Annyi biztos.
 

Unitárius Gyepes

Ahogy megfordultunk és beértünk újra Gyepesbe, már vissza is tértünk a protestáns vidékre. Itt már unitárius a falu java része. Annyi biztos, hogy Gyepesen is jelentékenyen apadt a lélekszám; a 19. század közepén négyszáz fő körül alakult, amely a múlt századfordulóra ötszáz körülire gyarapodott (1900-ban 505, 1910-ben 578 lakosa volt), az első román világban fogyott egy ideig, hogy aztán 1941-ben ismét 550 főre emelkedjék. Az 1989-es rendszerváltáskor azonban alig kétszázan éltek itt, 1992-ben 176-an, 2011-ben 138-an; jelenleg valamivel 120 fő feletti lehet a lakosság – az adat a távol lévők miatt nem pontos.

 

Papilak Gyepesen


A hivatalos statisztika szerint 134-en vallják magyarnak magukat. A faluban lakik egy sátoros cigány család, illetve ezen a nyáron házi cigányok is költöztek ide, akiknek a felekezeti hovatartozása pillanatnyilag ismeretlen. A frissen kinevezett unitárius lelkész, ifj. Bardócz-Tódor András 76 fő regisztrált unitárius egyházfenntartót számol. A helyi elemibe öt gyermek jár, három a községközpont általános iskolájába ingázik, és a polgármesteri hivatal által készített statisztika tartalmaz még egy óvodáskorút.
 

Erős gazdálkodási kedv

Érzékelhető, hogy a szerény lélekszám dacára is igen erős a gazdálkodási kedv. Főként a marhatartás és a hozzá társuló takarmánytermelés jelenti a fő foglalatosságot, bár ez sem annyira egyszerű, hiszen folyamatosak és jelentősek a vadkárok. Az emberek kényszerűen megtanultak a vadak társaságában élni, bár roppant bosszantó és kiábrándító, hogy a Brüsszelnek való megfelelési kényszer vadasparkká változtatta az országot, amelyben a medvének több jog jut, mint a saját birtokán gazdálkodó embernek. A vadak már a jelenlétükkel is jelentős károkat okoznak abban a pszichológiai folyamatban, amely végül kedvét szegi az embernek, hogy saját forrásvidékén éljen és gazdálkodjon. Ilyen szempontból ezen a környéken is a hagyományos székelyföldi kultúrtáj rombolói a felelőtlenül szaporodni hagyott vadak.

 

Gyepesi csűr

 

Anno a gyepesiek jól kihasználták a terepadottságokat. Itt is jobbára helyben kitermelt kőből és helyben égetett vagy a környéken vásárolt téglából építették a házaikat, amelyek – hasonlóan Remetéhez, illetve a másik két közeli településhez, amelyeket látogatásaink során most még bejártunk – szászos ízlésen csiszolódott egykori mesterek tudását dicsérik. Helyenként mindez kiegészül a havasalji stílussal – amely faoszlopokra, gerendákra szerkesztett tornác formájában, deszkába fűrészelt motívumok által vagy esztergált elemek révén mutatkozik meg –, s ami roppant figyelemreméltó, hogy az impozáns csűröket is különösen nagy műgonddal építették, s ezek, a házakhoz hasonlóan, ugyancsak masszívak és időtállóak. Az igazán értékes – akár százötven-kétszáz éves – bennvalókat nem a főút, azaz a Külső út, hanem a keletnek félreeső Belső út, illetve a Fűzfaliget és a Csonka falurészben kell keresni. A házak mintegy egyharmada őrzi a régi formát. Itt-ott brutális új beavatkozások nyomai rontják az összhatást, hiszen szakszerűtlenül, ízléstelenül oldanak meg úgynevezett modernizálásokat, amelyek jellegtelenné, illetve tökéletesen idegenné képesek tenni az épületet, teljesen másfajta anyagokat és formákat alkalmazva, amelyek tömeges jelenléte identitás- és közérzetromboló, bár ezt még a hely embere nem mindig észleli.

 

Gyepesi ház viszonylag igényesen felújítva

 

A templom és a parókia épülete, annak környezete gondozott, törődésről árulkodik – dacára annak, hogy hosszabb időn át, az ezredforduló előtt hét évig, illetve a legutóbbi három évben is nélkülözni kellett a helyben szolgáló lelkipásztort –, ugyanakkor követhető mintaként szolgál arra, hogy miként lehet egyszerű eszközök, hagyományos anyagok használatával megőrizni a régit, a falunak egy olyan szegletét, amely híven őrzi egy létezett boldogabb békeidő emlékét. Ez elsősorban a hívek és a presbitérium érdeme.
 

A népi építészet csodája

Ez a falu sem ismeretlen számunkra. Más célból ugyan, de többször jártunk erre az elmúlt években. A szabályos házsorok itt is a régi, szép időkre emlékeztetnek, ahogy bennebb és bennebb haladunk. A templom, a parókia és környezete maga a népi építészet egyik csodája (lehetne). Tanítani és mutogatni kellene szép példaként, ahogyan mondhatni zseniálisan helyezték itt eleink egymás mellé a házakat, alakították az utca- és térszerkezetet, benne a gazdasági épületekkel és a csűrsorokkal.

 

A Gyöngyössy-féle torony

 

A kilencvenes évek közepén Gyöngyössy János vegyészmérnök, már akkor számontartott „történeti grafikus” – bár még ezt a fajta szenvedélyes munkásságát jóval kevesebben ismerték, mint napjainkban –, a régi falu megszállottja házat vásárolt itt, amelybe családjával együtt kiköltözött a városból. Aztán vett még egy másikat, amelyet ugyancsak igényesen és nagy szeretettel újított fel, s annak melléképületé­ben – az egykori sütőben – alakította ki „a tornyot”, amelyet ma műteremként használ. Egy ideig kis sajt­üzemet, majd kocsmát, vegyesboltot üzemeltetett. Tette mindezt annak reményében, hogy a falu meg fog telni élettel. Fiatal és középkorú családokkal. Példája nem volt ragadós. Mára ő az egyetlen fehér holló vagy fekete gólya, aki maradt az ezredforduló után is, és életvitelszerűen, „tudatosan” itt lakik, holott simán lehetne városlakó, mert Udvarhelyen sem lenne hajléktalan. Neki is van medvés története, amelynek részben pozitív ugyan a végkifejlete, mert vissza tudta szerezni a vad hóna alól a süldőt, de a jámbor állatot a nagy ijedség és a sérülések miatt idejekorán fel kellett küldeni a füstre.

 

Felújított ház Keményfalván

 

Gyöngyössy számtalan alkalommal megszólalt faluképvédelmi témákban. Az Élő Székelyföld Munkacsoport konferenciáin, publikációkban meg másutt is. A falut népszerűsítette, népszerűsíti minden fórumon. Tematikus kötetek és a falinaptárak illusztrátoraként ugyancsak kimagaslót alkot, de kevés gyakorlati haszonnal. Hogy mennyire példaértékű a hozzáállása, azt komoly szakmai körökben is díjazták. Cseppet sem derűlátó manapság, amikor azt tapasztalja, hogy a külföldi „szaktudást” a hagyományos házak megnyomorításában élik ki azok, akik másfajta tudás birtokában és némi pénzzel térnek vissza külföldről. A szülőföld lassan olyanná válhat, mint valamely katalógusban látott előváros, amely ott lebeg egy rákos daganatként burjánzó metropolisz vonzásterében. Valahol Európában, amelynek már nem lehet része soha az emlékekben megőrzött Székelyföld.

Simó Márton

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 527
szavazógép
2021-01-25: Sport - :

Újabb spanyol ellenfél (Női kosárlabda, Európa-kupa)

Fennállása óta a Sepsi-SIC együttesének először sikerült csoportgyőztesként továbbjutnia a női kosárlabda Európa-kupa rájátszásában, ahol a nyolcaddöntőben a spanyol Lointek Gernika Bizkaia lesz az ellenfele. A baszk együttes másodikként lépett a legjobb tizenhat közé, miután az F jelű kvartettet két győzelemmel és egy vereséggel zárta.
2021-01-25: Nyílttér - :

Gondolatok a készülő kalandparkról (Az erdő védelmében)

„A fa egyesekből örömkönnyet vált ki, mások szemében pedig csupán egy zöld akadály...” – írja William Blake költő