Három hangversennyel ünnepelte a magyar kultúra napját a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, január 22-én Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban, másnap délután és este a rétyi kultúrotthonban koncerteztek.
A magyar kultúra napja kiemelt helyet jelent a rétyi fúvószenekar évi programjában, ezen a napon több mint két évtizede hagyományosan a sepsiszentgyörgyi színházban koncerteznek igen nagy sikerrel.
Idén Maksai József vezényletével történelmi indulók, Bartók Béla-művek, népdalfeldolgozások, fúvós hangszerekre írt dalok és táncok szólaltak meg, a színházban közreműködött a Székely Mikó Kollégium kamarakórusa, a rétyi hangversenyeken helyi és mikós diákok is felléptek.
A Himnusz igazi híd, amely térben és időben kapcsol össze bennünket, bárhol is éljünk a világban – hangsúlyozza Dombora Anna, aki idén a Székely Mikó Kollégium általa vezetett kamarakórusát és a rétyi Antos János Általános Iskola diákjait is bevonta a hangversenyekbe. A koncertek felvezetőjeként mindhárom alkalommal elmondta, az évszázadok során sokszor ellenséges körülmények között maradt fenn az ősi szó, a dallam, csiszolódott a nyelv, épültek templomok és szépült a haza. Művészek, tudósok szentelték tehetségüket a közjó szolgálatának, a nemzet felemelésének, és nekünk, mai magyaroknak meg kell őriznünk és tovább kell gyarapítanunk ezt az örökséget – hangsúlyozta a karvezető.
Mivel a járványhelyzet miatt nem tartottak ünnepi díjátadót tavaly, amikor a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség Nívódíjjal jutalmazta a rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekart a fúvószene népszerűsítésében, művelésében végzett kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként, a magyar kultúra napján erről a kitüntetésről is megemlékeztek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.