Az eseményen részt vett Octavian Belu, a Nemzeti Sportügynökség elnöke, Dan Grecu, a tornaszövetség képviselője, Szabó Katalin, a zágoni tornászcsillag, Derzsi Ede egykori röplabdázó, Kicsid Gábor valamikori kézilabdázó és sokan mások.
Kettős ünnepségre került sor tegnap délután Sepsiszentgyörgyön. Harmincöt éves évfordulóját ünnepelhette a megyeszékhelyi Municípiumi Sport Club, és városi sportcsarnokunk a sokszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szabó Katalin nevét vette fel. Az ünnepségsorozat egy emléktábla-avatással rajtolt, amelyen Háromszék eddigi olimpiai résztvevőinek — szám szerint huszonegy — neve található. Beszédet mondott Áros Károly, lapunk sportszerkesztője, aki pár mondatban ecsetelte megyénk olimpiai múltját.
Az emléktábla-avatást követően egy kis gyűlésre is sor került, amelyen az MSC oklevéllel és egy kis emlékplakettel jutalmazta legjobb sportolóit, edzőit és azokat, akik tevékenységükkel, eredményeikkel öregbítették a háromszéki sport hírnevét. Az ünnepség legmeghatóbb pillanatait a névadó ceremónia jelentette, amikor leleplezték a sportlétesítményünk bejárata mellett ékeskedő Szabó Kati Sportcsarnok feliratot. Ezt követően a teremben folytatódott az ünnepély, amelynek sztárvendége maga az élő legenda, Szabó Katalin volt. A rendezvényen több szász szentgyörgyi és zágoni vett részt, akik óriási tapsviharral köszöntötték megyénk talán legnagyobb sportolóját. Fellépett a Háromszék Táncegyüttes és a kétszeres olimpiai bajnok Marius Urzică tornászcsapata, a Romanien Golden Team, kedvcsinálóként a Szamuráj OPS Sportklub ,,harcosai" tartottak egy rövid bemutatót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.