A világjárvány ellenére elég nehéz, de ugyanakkor eredményes esztendőt zárt a kézdivásárhelyi hulladékgazdálkodást végző, jelenleg 66 alkalmazottat foglalkoztató Gosp-Com Kft. Annak ellenére, hogy elsők a megyében a szelektív hulladékgyűjtés terén, még mindig 30–40 százalék közötti az eldobott szemét mennyisége. Kézdivásárhelyen tavaly 4492 tonna háztartási hulladék gyűlt össze, a szelektíven leadott mennyiség pedig 2373 tonnát tett ki, ez 48 tonnával több, mint 2019-ben. A cég objektív okok miatt idén drágítani kényszerül, ami tízszázalékos többletfizetést jelent majd – tudtuk meg Zonda Balázs vezérigazgatótól.
A 2020-as esztendő meglehetősen érzékenyen érintette a hulladékgazdálkodási vállalatot is, ugyanis a koronavírus-járvány miatt csökkent a cégek által termelt szemét, ellenben nőtt a lakosságtól begyűjtött háztartási hulladék mennyisége – mondta a vezérigazgató, aki miután kiértékelte az elmúlt évet, az idén várható változásokról is beszámolt.
Elmondása szerint a múlt év márciusában, amikor életbe lépett a szükségállapot és bent kellett maradni a házban, gondot okozott a számlázás, de szerencsére a lakosság jó része gyorsan átállt az online fizetésre, ennek köszönhetően a befizetések 60–70 százaléka elektronikus úton történt. A cégektől és magánvállalkozóktól tavaly 250 tonnával kevesebb hulladékot gyűjtöttek be, mint előző évben, ellenben az összesen begyűjtött hulladék 112 tonnával volt több, mint 2019-ben.
A kft. vezetője azt is elmondta, hogy a tavalyra betervezett beruházások 80 százalékát meg tudták valósítani, vásároltak öt darab hét köbméteres konténert és egy szállítót, ugyanakkor a zárható tárolók számát is növelték. Három zárható hulladéktárolót építettek eddig – a legelsőt a múlt év januárjában a Vágóhíd, a másodikat pedig a Haladás utcában adták át –, a harmadikat éppen pár napja üzemelték be a Margaréta utcában, amit a múlt hét végén meg is rongáltak, jelenleg nem lehet bezárni. Folyamatban van a Fecske utcában lévő szemétsziget bezárása, és az év folyamán folytatni akarják a hasonló szigetek kialakítását.
Azt is megtudtuk, hogy szeretnének bevezetni egy új szolgáltatást, ún. big-bag zsákokat biztosítani az építkezők számára. Jelenleg csak konténerek bérelhetők erre a célra. Díj ellenében egy köbméteres zsákokat lehet majd igényelni, amelyek, ha megtelnek, elszállítják. „Remélem, így sikerül egy kicsit csökkenteni a kukák vagy a patakok mellé leöntött építkezési anyagok mennyiségét” – vélekedett a vezérigazgató.
Zonda Balázs elmondta, kénytelenek emelni a szolgáltatási díjat, az erről szóló tervezetet már benyújtották az önkormányzathoz, jelenleg közmeghallgatáson van. „Több tényező miatt szükségessé válik a szemétbegyűjtési díj személyenkénti egy lejjel, kb. tíz százalékkal való emelése. Egyik ok az, hogy január 13-tól megemelkedett a minimálbér, ami 100 ezer lejes többletkiadást jelent a cég számára, emellett az állam felé fizetendő egyik díj havi 0,12 százalékról 0,20 százalékra emelkedett, ami 5000 lejes pluszkiadást jelent a cégnek. Ugyanakkor a lécfalvi lerakó tonnánként 9,9 lejes (+áfa) kiigazítást kért, ez is 50 ezer lejjel terheli a céget” – magyarázta a drágítás okát Zonda Balázs.