Az elmúlt huszonnégy órában elvégezett mintegy kilencezer mintavételből 1313 teszt eredménye bizonyult pozitívnak – közölte hétfőn a kommunikációs törzs, mely szerint kizárólag olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. Az új esetekkel Romániában 730 ezerre nőtt a járvány eleje óta igazolt fertőzöttek száma, miközben 675 767 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak. A legutóbbi jelentés óta 5801 PCR-tesztet illetve 3194 antigén gyorstesztet végeztek országszerte.
A hatóságok 67 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról is beszámoltak hétfőn, az érintetek közül 64-en más társbetegségekben is szenvedtek. Országszerte egyébként 7895 fertőzöttet kezelnek kórházakban, akik közül 971-en súlyos állapotban vannak, intenzív terápiára szorulnak. Az igazoltan fertőzöttek közül 38 989 személy otthonaiban, további 10 292 pedig intézményi elkülönítésben várja, hogy gyógyultnak nyilvánítsák.
A hétfői jelentésben Háromszék hét új megbetegedéssel szerepel, ezzel a megyénkben nyilvántartott esetszám 5558-ra emelkedett, a fertőzöttségi mutató pedig 0,67 ezrelék. Hargita megyében 5 új esetet jegyeztek, ezzel 5813-ra nőtt a nyilvántartott esetszám, Maros megyéből 18 új megbetegedést jelentettek (16 716 eset a járvány kezdete óta), a szomszédos Brassó megye pedig 47 új fertőzöttel és összesen 28 851 megbetegedéssel szerepel az összesítésben, utóbbi térség fertőzöttségi mutatója 2,12 ezrelék.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.