VidékfejlesztésSzázmillió eurós keret fiatal gazdáknak

2021. február 2., kedd, Gazdakör

A fiatal, 41 év alatti gazdálkodók közel 100 millió euróra pályázhatnak megtelepedési támogatás gyanánt az átmeneti időszakban, azaz idén és jövő évben – jelentette be múlt héten Adrian Oros mezőgazdasági miniszter. Ugyanakkor a miniszter azt is mondja, hogy változtatni szeretnének a szabályokon, mivel olyan visszajelzéseket kapott, hogy a támogatást egyesek más célokra, nem a gazdaság fejlesztésére és a termelési költségek fedezésére fordították.

A fiatal gazdák támogatása más uniós országokban is pályázható intézkedés, most a miniszter azt szeretné tanulmányozni, hogyan működik másutt a fiatal gazdák felügyelete és követése a második részlet kifizetése után. Első lépésként azt kérte: a pályázati eligazító füzeteket készítők írják be feltételként, hogy a kapott támogatás értékének 70 százalékát kötelezően és számlákkal bizonyíthatóan állatok, illetve gépek vásárlására, mindenképp a gazdaság fejlesztésére kell költeni. Az előző években a pályázati kiírás ilyen feltételt nem tartalmazott.

Korábban 40, illetve 50 ezer euró volt a megtelepedési támogatás, most az unió lehetővé teszi, hogy az országok 100 ezer euróig emeljék ezt az összeget. Arról egyelőre nálunk senki sem beszél, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel. Kérdésre válaszolva, hogy mikortól indulna a pályáztatás, a miniszter azt nyilatkozta: „Van egy ütemtervünk, február végéig hivatalosan el kell küldeni Brüsszelbe az átmeneti időszakra érvényes nemzeti helyreállítási tervet. Miután elemezzük az uniótól kapott számokat és ajánlásokat, valamint a szakmai szervezetektől kapott észrevételeket, átbeszéljük a dolgot a nemzeti stratégiát kidolgozó munkacsoportokban, a tematikus konzultációs tanácsban és a monitoringcsoportban, majd február végén elküldjük Brüsszelbe a csomagot. Biztos, hogy a hazai törvénykezéseken is változtatni kell majd április végéig, így június közepétől indulhatnának a kiírások.”

A megyei vidékfejlesztési irodától kapott információk szerint a kétéves átmeneti időszakban lesznek kiírások a 4.1-es intézkedésnél (a gazdaságok korszerűsítése), a 4.1a intézkedésnél (gyümölcsösök létesítésének támogatása), a kis- és a családi gazdaságok támogatásánál (6.3-as intézkedés), a fiatalok vidéken történő megtelepedésének támogatásánál (6.1-es intézkedés), valamint a vidéki szolgáltatások létrehozásának, illetve fejlesztésének támogatásánál (6.2-es és 6.4-es intézkedés). Ezenkívül lesz kiírás a 16.4-es (piaci szereplők partnerségi kapcsolatainak és a helyi piacok kialakításának támogatása) és a 17.1-es (támogatás a növényi kultúrák és állatok biztosítására kifizetett összeg részleges megtérítése) intézkedésnél.

 

Támogatják a kisgazdaságokat

Folytatódik a kisgazdaságok támogatása az átmeneti időszakban. 2021–2022-ben 80–90 millió euró közötti összegre pályázhatnak a gazdák – mondta el Adrian Oros mezőgazdasági miniszter. A támogatás értéke az előző években 15 ezer euró volt, de a miniszter szerint lehetséges, hogy idéntől megemelik az összeget. A megyében ez nagyon népszerű intézkedés volt, évente 15–20 gazda pályázott sikeresen. Ezért érdemes néhány szóban bemutatni az általános feltételeket. Ezek a régi vidékfejlesztési tervben is szerepeltek, kisebb változtatásokkal az átmeneti időszakban is ezeket a szabályokat alkalmazzák majd.

A támogatás megszerzésére alapfeltétel, hogy a kisgazdaság nagysága, értéke 4000 és 12 000 euró SO közötti legyen. Minden növényi kultúra hektárja, a különböző állatfajok és állatkategóriák egyedei egy bizonyos SO-értéknek felelnek meg. A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség honlapján (www.afir.info) tanulmányozhatók azok a táblázatok, amelyek ezen értékeket tartalmazzák. Így könnyen kiszámítható, hogy a pályázni óhajtó kisgazdaság megfelel-e az alapkövetelménynek. A támogatást a sikeresen pályázó kisgazdák két részletben kapják meg, az összeg 75 százalékát (11 250 eurót) rögtön a kifizetési szerződés megkötésekor, a fennmaradó 25 százalékot (3750 eurót) pedig legtöbb három év után. A pályázó gazdaságnak legkevesebb két éve kell szerepelnie a kifizetési ügynökség (APIA), illetve az állatorvosi hatóság nyilvántartásában. Egy egyszerű üzleti tervet kell készíteni, amelyben vállalni kell a gazdaság korszerűsítését és bizonyos értékben termény-, illetve termékértékesítést.

Az állattartással is foglalkozó pályázatoknál kötelező a trágyatároló megléte, illetve megépítésének vállalása a pályázat végső kifizetése előtt. Feltétel, hogy az első részlet kifizetési összegének 20 százaléknyi értékében terményt vagy termést kell értékesítenie (vagyis 2250 euró értékben). Magánszemélyként nem lehet pályázni, a pályázónak legkevesebb engedélyezett fizikai személyként (PFA) kell bejegyeztetnie magát a cégbíróságon. Az állandó lakhelynek azon községben kell lennie, ahol a gazdaság található. Engedélyezett, hogy a pályázónak munkahelye is legyen, viszont annak a községben vagy 75 kilométeres körzetében kell lennie. Ha a pályázónak nincs saját területe, vagy ez nem elégséges a legkevesebb 4000 euró SO-feltétel eléréséhez, akkor területbérlési szerződés is elfogadott.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4538
szavazógép
2021-02-02: Gazdakör - Bokor Gábor:

Folytatódnak a gazdafórumok

Hosszas kényszerszünet után folytatódnak a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) által szervezett szakmai gazdafórumok. „Fókuszban továbbra is a biogazdálkodás áll, hiszen célunk, hogy minél többen csatlakozzanak a Bio Székelyföld programhoz” – tudtuk meg a szervezet honlapján megjelent közleményből.
2021-02-02: Belföld - :

Újabb áldozata van a kórháztűznek

Elhunyt még egy beteg azok közül, akiket a bukaresti Matei Balş járványkórház tűzvész által érintett épületében kezeltek. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint egy 87 éves férfiről van szó, akinek a koronavírus-fertőzés mellett több más betegsége is volt. A férfit eredetileg az épület egyik felső emeletén kezelték, majd a pénteki tűzeset miatt átköltöztették ugyanazon intézmény egy más osztályára.