Az új jobbközép kormánykoalíció és a szociáldemokrata ellenzék politikai csatározása jegyében kezdődött tegnap a tavaly december 21-én alakult parlament első rendes ülésszaka.
A Szociáldemokrata Párt képviselői Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter lemondását követelő feliratokkal érkeztek a parlamentbe, az egy hónapja hivatalba lépett tárcavezetőt téve felelőssé a bukaresti Matei Balș járványtani kórházban bekövetkezett tűzért, amely pénteken öt, azóta pedig további három páciens halálát okozta.
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Pártot vezető képviselőházi elnök a korábbi, SZDP által uralt parlament örökségének felszámolását nevezte a jobbközép kormánykoalíció egyik prioritásának. Rámutatott: el fogják utasítani a büntetőjog módosítása érdekében beterjesztett szociáldemokrata törvénykezdeményezéseket, és ki akarják javítani az igazságügyi törvényeket, figyelembe véve az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos elvárásokat, a Velencei Bizottság, a GRECO (az Európa Tanács korrupcióellenes testülete) és az Európai Bizottság ajánlásait.
Valamennyi kormánypárt az idei állami költségvetés elfogadását nevezte a parlament legsürgősebb feladatának, Florin Cîțu miniszterelnök azonban hétfőn közölte: a büdzsé beterjesztése néhány napig még késni fog, mert a minisztériumok még nem véglegesítették az egyes ágazatok reformjáról szóló terveiket, márpedig az új kormány ettől teszi függővé a közpénzek elosztását.
Tegnap a parlament mindkét háza megválasztotta a házbizottságot. Az RMDSZ ezekben a testületekben egy-egy háznaggyal képviselteti magát. Az RMDSZ képviselőházi csoportját a most kezdődött tavaszi ülésszakban Csoma Botond, a szenátusi frakciót pedig Turos Loránd vezeti.