Megjelent Szőcs Géza Szavaink hangja című könyve

2021. február 3., szerda, Magazin

A múlt esztendő decemberében jelent meg Szőcs Géza kézdivásárhelyi Pro Urbe díjas nyugalmazott egyetemi tanár, kultúrszervező, a Siculus Rádió volt főszerkesztőjének legújabb könyve, amely a Hang-sorozat tizedik kötete, és ötven Kézdivásárhelyen élő vagy innen elszármazott író, költő, szakíró stb. kivonatos szakmai bemutatását és rövid életrajzát tartalmazza. A világjárvány miatt eddig nem került sor könyvbemutatóra, de a szerző abban reménykedik, hogy idén lesz erre is lehetőség.

Amikor az új kötet ötlete megszületett, Szőcs Géza tizenkét szerző bemutatását tervezte, de ahogy kutatgatott és érdeklődött, ez a szám megnégyszereződött. A kötetben 43 címszó szerepel, de két főszerző neve alatt több társszerző is szerepel, ezért a valóságban ötven szerző mutatkozik be vagy mutatja be őket a hozzáférhető könyvészeti adatok alapján. „Örülök ennek, hiszen a Kézdivásárhelyhez kötődő, itt élő szerzők száma elég tekintélyes. És vannak olyanok, akik kimaradtak, nem a teljesség igényével készült a kiadvány, bár ez irányban törekedtem” – magyarázta a nyugalmazott rádiós szakember, aki antológiaként jellemzi a kiadványt.

Hogy kik a kötet szerzői? Rendkívül változatos a paletta. Vannak ún. nagymenők, írószövetségi tagok, József Attila-díjasok, számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazottak, de egykötetes írók és költők is helyet kaptak a könyvben. Több szerző műve a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban is megtalálható.

Szőcs Géza a kötet szerkesztésekor három írói kategóriát jelölt meg: szépírók, közírók és szakírók. Eredetileg úgy tervezte, a szerzők neve mellett megjelöli valamelyik kategóriát, aztán lemondott a besorolásról, mert van, aki több helyen is szerepel. A szakírók kategóriában egy újabb alcsoport bukkant fel, nevezetesen a tankönyvíróké. Kézdivásárhelyen is jelentkeztek tankönyvírók, köztük dr. Ambrus Ágnes egyetemi jegyzeteivel, Ábri Béla és zenésztársai, valamint Kocsis Annamária és népes csapata a kisiskolásoknak szánt tankönyveikkel.

A szakírók csoportjában is sokszínű a felsorolás. Van köztük politológus, et­nográfus, vadászati szakíró, fotóművész, politikus, főorvos, újságíró, könyvtáros, de a szépírók kategória is nagyon népes. Az írókat ábécésorrendben bemutató írások mellé a szerzők arcképe és a megjelent kiadványok borítólapjai kerültek.

A könyv kiadását Bakk-Vitális Mária Kinga, a Zarah Moden Kft. és a New Fashion Rt. vezérigazgatója, valamint Hegedüs Ferenc vállalkozó, kultúrmecénás támogatta. A könyv tördelő-szerkesztője, illetve a borító­terv készítője ifj. Szőcs Géza volt. A kötet Szőcs Géza magánkiadásában látott nyomdafestéket, és a helybeli Minden-kor Kis Könyvnyomda készítette kifogástalan minőségben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2021-02-03: Sport - :

Márciusban érkezik a Mercedes új autója (Forma–1)

A Forma–1-es csapatok közül harmadikként a Mercedes jelentette be 2021-es versenygépe leleplezésének dátumát. Az idei szezonban induló autót március 2-án mutatják be. Modelljük neve az előző évekhez képest némiképp módosulni fog, az idei verziót F1 W12-esként harangozta be a gárda.
2021-02-03: Magazin - :

Az örök kedvenc ír fekete (Sörcsap – a székely sörkalauz )

2019-ben egy fantasztikus hetet töltöttünk Írországban, s kirándulásunk első megállója értelemszerűen Dublin volt, mivel ide érkezett meg a repülőgépünk. Csupán pár órát töltöttünk az ír fővárosban, ahol rövid túránk alatt felkerestünk pár nevezetes turisztikai látványosságot, ám mielőtt továbbindultunk volna, még beütöttük magunkat egy helyi kocsmába. S ugyan milyen sört ihat az ember egy dublini pubban? Természetesen egy csapolt Guinnesst.