Befejeződött tegnap Sólyom László magyar köztársasági elnök ötnapos székelyföldi látogatása, miután Székelyudvarhelyre és Nyárádszeredába látogatott, Marosvásárhelyről visszarepült Budapestre. Öszszefoglalóként az államfő azt nyilatkozta, rendkívül gazdag és tanulságos volt, édes és keserű tapasztalatokat egyaránt szerzett, melyeket fel kell dolgozni, helyet kell adni a kritikus értelemnek, és utána mindent pontosan elemezve, átgondolva kell meghatározni, hogy az egységes nemzeti stratégia milyen alapokon és merrefelé épüljön ki.
Sólyom László kifejezte örömét, hogy az 1956-os forradalom évfordulóját ezen a tájon ünnepelhette. Hangsúlyozta: egy nemzetrész megmaradása szempontjából nagyon fontos az anyanyelvi iskoláztatás, valamint a lehető legigényesebb egyetemi képzés. Még akkor is ― fűzte hozzá ―, ha ez ellentétbe kerül azokkal a helyi igényekkel, amelyek szerint minden kis helyen legyen egyetemi kar. A helyi érzékenységtől függetlenül mindenképpen a minőségnek kell előtérbe kerülnie. Mint mondta, útja során alkalma volt eszmét cserélni Székelyföld gazdasági elmaradottságáról. Vendéglátói jelezték, hogy itt az anyaország segítségét várják, beruházásokra is szükség van. Számítanak a szellemi együttműködésre is az anyaországgal ― mondta Sólyom László.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.