COVALCIUC ROZÁLIA, Gidófalva. Úgy megcsinálták az utat a faluban, hogy azóta ázik a házunk. Minden elhaladó gépkocsiról felfröccsen a sáros latyak a falra. Ingyenfestés, köszönjük szépen, de nem kértük.
Eddig nem volt gond, de amióta tavaly aszfaltoztak, azóta van, ha ezt nevezik útjavításnak, akkor az elég szomorú. Járnak itt ötventonnás teherautók is, a fal megrepedt kívül is, belül is. Van ugyan egy keskeny járda, de nem fog ki semmit. Lehetett volna odébb is az úttest, mert a túloldalon kétméteres sánc van, de ezek a mai szakemberek úgy látták jónak, hogy a nagyobb autók szinte súrolják a házunkat. Most azért talpalunk, hogy valami védőkerítést tegyenek oda...
B. L., Sepsiszentgyörgy. A minap egy helybeli magánrendelőben szakorvosnál jártam krónikus beteg receptjét kiváltani, és a pénzéhség elképesztő példájával találkoztam. Érkezésemkor a szolgálatos fertőtlenítővel fújta be a kezemet, és távozáskor közölte, hogy ezért huszonöt lejt kell fizetnem. Első hallásra nem hittem, hogy valóban pénzt kér a fertőtlenítésért, hisz az intézményekben, üzletekben bárki ingyen használhatja a bejáratnál elhelyezett fertőtlenítőszert, de kiderült, jól hallottam. Megáll az ész, hogy egyesek mire vetemednek! Ha a koronavírus-járvány még sokáig tart, akár több száz lejembe is kerülhet a térítésmentes recept, mert havonta kell felíratnom a gyógyszert.
GYÖRGY ÁRON, Sepsiszentgyörgy. Semmi sem új a nap alatt. Vírus vagy bacilus volt, van és lesz. Európa el van pogányosodva, de ez a koronás veszedelem, ez a globális nyavalya megtanított minket sorban állni újra, mint a kommunizmus idején, hogy megkapjuk a kiporciózott élelmiszert. De megtanított arra is, hogy nemcsak én vagyok és a családom, vannak embertársaim a széles társadalomban, akiket tisztelnie, óvnia, segítenie és főleg szeretnie kell annak, aki embernek hiszi magát. A könyvek könyve, a Biblia útmutatást ad ahhoz, hogy emberségesen éljünk, minden körülmények között.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.