A kormánykoalíció vezető erejének számító Nemzeti Liberális Pártból (NLP) való kilépéssel fenyeget Alin Tișe, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke amiatt, hogy a kormány az RMDSZ-hez tartozó prefektust kíván kinevezni a megyébe.
A politikus tegnap keltezett nyílt levelét a kolozsvári helyi portálok közölték. A koalíciós pártok kedden egyeztek meg arról, hogy öt megyében – köztük Kolozsban is – az RMDSZ jelöli a prefektust. A szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke, Csoma Botond bejelentette: Tasnádi Szilárd ügyvédet bízzák meg a tisztség ellátásával.
Az NLP elnökének, Ludovic Orbannak címzett nyílt levelében Alin Tișe elfogadhatatlannak tartotta, hogy Kolozs megyében, ahol az NLP nyerte nagy fölénnyel a választásokat, és ahol a párt jelöltje töltötte eddig be a prefektusi tisztséget, ne a párthoz tartozzék a kormány helyi képviselője. A kolozsvári politikus szerint a kormánypártok közötti tárgyalások nem voltak tekintettel a teljesítményre és szakmaiságra. Mircea Abrudeant, aki több mint egy éve töltötte be a Kolozs megyei prefektusi tisztséget, kormányfőtitkár-helyettessé nevezte ki szerdán Florin Cîțu miniszterelnök.
Alin Tișe úgy vélte, beláthatatlan következményekkel járna a kolozsvári NLP számára, ha nem a párthoz tartozna a következő prefektus. Úgy vélte, még a koalíciós egyezkedésben is vannak olyan alsó határok, amelyek alá nem szabad menni. Azt kérte Ludovic Orban pártelnöktől, hogy javítsa ki a kormánynál „ezt a hatalmas hibát”, és a kabinet nevezzen ki az NLP helyi szervezetéből egy szakembert a Kolozs megyei prefektusi tisztségre. Közölte: ellenkező esetben kész kilépni az NLP-ből, és nem egyedüliként fogja ezt megtenni. Azt is közölte: nyílt levelét mintegy hetven Kolozs megyei polgármester, alpolgármester és megyei önkormányzati képviselő támogatja.