ELHATÁROLÓDNI AZ AURTÓL. Több közéleti személyiség, emberjogi szakértő és civil szervezetek képviselői nyílt levélben kérik a kormánykoalíciót: határolódjanak el és szakítsák meg az AUR párttal való kommunikációt.
A kezdeményezés többek között annak apropóján született, hogy az oktatási, egészségügyi és igazságügyi miniszterek tárgyalási kezdeményezései a párttal egyszerűen „botrányosak és megengedhetetlenek” voltak. Mint írják, az AUR rövid tevékenysége során már bebizonyította: szélsőséges, káros ideológiát követnek, tagjai kétes hátterűek és gyakran beszélnek a liberális társadalom, valamint a demokrácia intézményi értékrendjei ellen, ezért nem lehet velük párbeszédet folytatni. Az aláírók azt is leírják, hogy egyébként a szélsőséges pártok Európa-szerte egyre nagyobb teret kapnak, de ott „nem jóindulattal kezelik őket”, hanem vezetőiket szándékosan bojkottálják. A kormánykoalíció tagjai pedig hiába védik az euroatlanti érték- és érdekközösségre épülő elveket és normákat, ha fenntartják a kapcsolatot az olyan alakulatokkal, akik ezeket az értékeket folyamatosan aláássák. (Transindex)
KÉTES ALKALMAZÁS. Felkérte a kormányfői ellenőrző testületet Florin Cîţu, hogy végezzen vizsgálatot a Román Vízügyi Hatóságnál, ahol a sajtóban megjelent információk szerint egy olyan fiatal nőt alkalmaztak, akinek még az ágazatra vonatkozó alapfokú ismeretei sincsenek. A Recorder oknyomozó anyaga szerint „a Prut-Bârlad Vízügyi-medence Igazgatóságának legfrissebb alkalmazottja egy fiatal nő, aki korábban pincérnőként, manikűrösként dolgozott, és három napig a Vatra Moldoviţei polgármesteri hivatal alkalmazottja volt, és állítása szerint kémia szakot végzett az egyetemen”. A kormányfő Facebook-bejegyzésében jelezte, mandátuma alatt megköveteli a szakértelmet, integritást, hozzáértést és átláthatóságot. „Ez az üzenet nemcsak azokhoz szól, akik vezetői pozíciót töltenek be, hanem mindenkihez, aki az állami szektorban dolgozik” – fogalmazott. (Agerpres)
NŐTT A MIGRÁCIÓS NYOMÁS tavaly a román–magyar határon, a Bihar megyei határrendészet statisztikája szerint 2020-ban több mint 4470 illegális bevándorlót tartóztattak fel. A Bihar és Arad megyei határátkelőkért felelős határrendészet, amely a 448 kilométer hosszú román–magyar közös határ 300 kilométerét ellenőrzi, a tavalyi tevékenységéről készült jelentésében közölte: minden téren növekedés volt tapasztalható 2019-hez mérten az illegális migrációban. A határsértők közül 3370-en a zöldhatáron akartak átkelni, a határátkelőhelyeken mintegy ezer embert fogtak el, utóbbiak 87 százalékát az Arad megyei Nagylak I. és Nagylak II. átkelőhelyeken. A migránsok 91 százaléka szervezett módon próbálta átlépni a határt, általában teherautók, haszongépjárművek és mikrobuszok csomagterében elbújva. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.