Az iskolák újranyitása előtt minden oktatási intézménynek meg kell tennie bizonyos előkészületeket a koronavírus-járvány megelőzésére, a vezetőségnek pedig ki kell neveznie egy felelőst az alkalmazottak közül, aki koordinálja a megelőzésre tett erőfeszítéseket, és folyamatosan tartja a kapcsolatot az egészségügyi személyzettel, a tanfelügyelőség képviselőivel, a megyei közegészségügyi igazgatósággal és a helyi önkormányzatokkal – írja elő az oktatási is az egészségügyi miniszter közös, a február 8-ai iskolakezdést szabályozó rendelete.
A rendelet előírásai értelmében minden közoktatási intézményben lennie kell egy külön helyiségnek, ahol a koronavírus-gyanús személyeket ideiglenesen el lehet szigetelni; az osztálytermeket úgy kell berendezni, hogy a tanulók között legalább egy méteres távolságot biztosítsanak (ha ezt nem lehet megvalósítani, a lehető legnagyobb távolságot kell biztosítani a tanulók között); a szünetekben, az udvaron is lehetővé kell tenni a gyerekek közötti fizikai távolságtartást; biztosítani kell a szükséges mennyiségű fertőtlenítő és higiéniai szert; folyamatosan raktáron kell tartani elegendő védőfelszerelést a tanulók és a személyzet számára; tájékoztatni kell a személyzetet az intézkedésekről.
Tevékenység szervezése
Az órarendet úgy kell összeállítani, hogy az órák lehetőség szerint különböző időpontokban kezdődjenek, hogy ezáltal elkerüljék a zsúfoltságot az iskola bejáratánál. Amennyiben az iskolában több váltás jár, a váltások között legalább egy óra szünetet kell hagyni. A szünetek időpontját úgy kell meghatározni, hogy az átfedési idő a lehető legkisebb legyen, és el kell kerülni, hogy a különböző osztályokba járó diákok között csoportok alakuljanak ki. A pedagógusok a szünetben is felügyelik a diákokat, hogy mindenkor érvényesüljenek a fizikai távolságtartás szabályai – írja a rendelet. Ugyanakkor a diákok nem fogyasztanak közösen ételt vagy italt, és nem cserélnek egymás között személyes tárgyakat (telefonok, táblagépek, íróeszközök, játékok stb.).
A rendelet szerint csak olyan sportjátékokra kerülhet sor, amelyekben betartható a fizikai távolság, ezeket – ha az időjárási körülmények megengedik – szabadtéren kell megszervezni. A sportteremben tartott testnevelés órákon kerülni kell a megerőltető gyakorlatokat, a termet gyakran szellőztetni kell. A testnevelés órák alatt figyelni kell arra, hogy a gyerekek ne érintsék a kezükkel az arcukat, szájukat és szemüket. Az órák előtt és után a tanulóknak fertőtleníteni kell a kezüket. Az órák között a sporttermet minden alkalommal ki kell szellőztetni.
Kötelező a védőmaszk
A védőmaszk használata kötelező az oktatási intézményekben mindenki számára, azt tanárnak, diáknak és minden alkalmazottnak folyamatosan viselnie kell az osztályban, a tanári szobában, a folyosókon, az órák és a szünetek alatt, az épületben és az iskola udvarán egyaránt. A rendelet szerint a védőmaszk kötelező az elemi osztályoktól az egyetemekig az oktatás minden szintjén, de nem kötelező az óvodásoknak.
A koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket (láz, köhögés, nehézlégzés, hasmenés, hányás, izomfájdalom) mutató tanulókat el kell különíteni a csoport/osztály többi részétől. Azonnal értesíteni kell a gyerek szüleit/törvényes képviselőit, valamint az iskola egészségügyi személyzetét, és a gyereket el kell különíteni a többiektől. Az érintett tanulónak védőmaszkot kell viselnie, és felügyelet alatt kell maradnia, amíg érte jönnek. A szülő/törvényes képviselő érkezése előtt nem szabad a gyereket családorvoshoz vagy kórházba szállítani, de ha súlyos tünetei vannak, hívni kell a 112-es egységes segélyhívószámot. A karanténidőszak lejárta után az óvodás/iskolás/egyetemi hallgató visszatérhet a tanintézetbe a család- vagy kezelőorvos által kiállított igazolással, amelyen szerepel a diagnózis, illetve az, hogy az érintett nem jelent epidemiológiai kockázatot.
A dokumentum szerint amennyiben a szülő vagy törvényes gyám előzetesen aláírt nyilatkozatban belegyezését adta, hogy gyerekétől, akinek tünetei vannak, mintát vegyenek, akkor a tanuló egészségi állapota első körben antigén gyorsteszttel ellenőrizhető az iskola orvosi rendelőjében. A rendelet ugyancsak az antigén gyorstesztet ajánlja a pedagógusoknak és más alkalmazottaknak is, amennyiben órák vagy más tevékenységek alatt jelentkeznek tüneteik, illetve ha környezetükben fertőzéses esetet fedeztek fel, akkor is, ha semmilyen tünetük sincs.
A pénteki adatok szerint országos szinten 149 település esik a piros, 903 pedig a sárga forgatókönyv hatálya alá az oktatás szempontjából, jelentette be Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.