A hétvégi, immár megszokottá váló alacsony számú mintavétel miatt vasárnap mindössze 1975 új koronavírusos megbetegedést jelentett a kommunikációs törzs – ezekre mintegy 15 500 teszt elvégzése eredményeként derült fény.
Háromszék tíz új esettel szerepel a legfrissebb összesítésben, ezzel megyénkben 5657-re, míg országszinten 745 ezerre emelkedett a járvány kezdete óta jegyzett megbetegedések száma. Azok száma akik kigyógyultak a fertőzésből 692 ezerhez közelít. Kórházakban továbbra is hétezernél több betegről gondoskodnak – 7373 a vasárnapi adat –, akik közül 966 páciens intenzív ellátásra szorul.
Vasárnap 72 új halálesetről is beszámolt a kommunikációs törzs, az érintettek zöme a koronavírus mellett más társbetegségekben is szenvedett, a legfiatalabb áldozat a 20-29 évesek korcsoportjába tartozik.
Újabb adag oltás érkezett
Románia legkevesebb hatszázezer oltást kap az AstraZenecától február folyamán – jelentette be szombaton Florin Cîţu, miután a Carol Davila kórházban megkapta a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni védőoltás második részét. Elmondta: az AstraZeneca oltására február 10-én indul az előjegyzés. Ezt a vakcinát a 18 és 55 év közöttiek immunizálására ajánlják, az első és második dózis közötti időszak pedig nyolc hét. Az AstraZeneca vakcina szaporodásra képtelenné tett adenovírus vektor platformot használ, amelynek mindkét részoltása egyforma, amely „közvetíti” a sejteknek a koronavírus adatait, és amely hatására az immunrendszer ellenanyagot termel. Az első adag, 81 600 dózis vasárnap érkezett a Cantacuzino intézetbe, ahol megkezdték szétosztani: Kolozsvárra 23 400, Craiovára 15 300, Jászvásárra 25 200, Temesvárra pedig 17 100 dózist visznek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.