Nemes Áron, a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub vezetője úgy véli, hogy a koronavírus-világjárvány árnyékában is fontos, hogy fejlődjenek a náluk tevékenykedő, sportoló gyerekek, és ennek érdekében dolgoznak nap mint nap. A mostani válságos időszakban is tudta fejleszteni eszköztárát a megyeszékhelyi klub, amelynek históriája idén egy újabb mérföldkőhöz érkezett, és többek között ezt két nyelven – magyarul és románul – kiadott könyvvel ünnepelné meg a Sepsi ISK. A sportvezető nagyon örvend annak, hogy hétfőtől újraindul az iskola, hiszen így ő is, edzőtársai is személyesen találkozhatnak sportolóinkkal.
– A koronavírus-világjárvány teljes egészében felborította eddigi megszokott életünket, s nyugodtan kijelenthetjük, hogy emiatt kurtán-furcsán ért véget az előző iskolai év. A Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub szemszögéből ez mit jelentett? – kérdeztük Nemes Áron igazgatót.
– A tavalyi bajnoki év nem egyformán ért véget mindenkinek, több sportágban egyszerűen lezárták a bajnoki küzdelmeket, vagy nem szerveztek újabb versenyeket. Kosárlabdában, bár három csapatunk lett volna döntős, végül az U15-ösök vállalták a versenyt, s az 5. helyen végeztek. A birkózás egyes korosztályaiban is megszervezték a döntőket, viszont a felkészülés ezekre a versenyekre nem lehetett ideális. Amit pozitívumként említhetek: minisztériumi támogatásból sikerült vásárolni egy 40 méter hosszú gumiszőnyeget, amely téli időszakban az atléták edzéseit könnyítheti meg. Emellett súlyzógépet, eredményjelző táblát és pár pingpongasztalt is vettünk.
– Az aktuális tanév sem mentes az online oktatástól és az ebből fakadó nehézségektől, problémáktól. Lezárult az első félév, de milyen is volt ez a szemeszter? Ezekben az ínséges időkben hány szakosztállyal, szám szerint mennyi sportolóval és edzővel működik most a Sepsi ISK?
– A Sepsiszentgyörgyi ISK továbbra is öt szakosztállyal – kosárlabda, kézilabda, asztalitenisz, birkózás és atlétika –, 15 edzővel és 404 sportolóval működik, idéntől hozzánk csatolták a Nemzeti Kézilabda Központ regionális fiókját, amely 48 sportolóval foglalkozik. Szeptembertől október közepéig, amennyire lehetett és a törvények engedték, igyekeztünkb személyesen tartani az edzéseket. Az online oktatásra való átállás ránk is kötelező érvényű lett, ezután a technika segítségével tartottuk a kapcsolatot a gyerekekkel. Sajnos, mint ebben az országban mindent, ezt a szabályozást is különbözőképpen értelmezték, volt, ahol edzhettek tovább, máshol a gyerekekkel való találkozást ellehetetlenítették.
– A koronavírus árnyékában lehet komoly célkitűzéseket megfogalmazni, s ha igen, melyek azok?
– Vannak sportágak, amelyek kiírták már a bajnokságokat. Kézilabdában túl vagyunk egy teremtornán ifi III-as korosztályban. Kosárlabdában öt beiratkozott csapatunk lesz, itt még nincs hír esetleges versenyekről. Egyéni sportágakban is apránként indulnak a versenyek. Egyelőre versenykörülmények között próbáljuk felmérni a gyerekek aktuális szintjét, a kezdeti időszak az akkomodálásról szól. Pontos célkitűzések megfogalmazása értelmetlen lenne. Fontos, hogy amit csinálnak a sportolóink, azt szeretettel tegyék. Versenyzés, meccsek nélkül értelmét veszti a gyereksport.
– Hosszas várakozás után hétfőn ismét megnyílnak az iskolák kapui... Feltöltődve, új erővel indul a munka?
– Bár a közegészségügyi hivatal beleegyezését adta az edzéseinkre, a minisztérium továbbra is online foglalkozásokra korlátozott. Ez az edzéstartási forma az élsportban nem tud működni, a gyerekek sem ezért iratkoztak be egy-egy sportágra. Sok esetben az online edzések több munkát igényelnek a tanároktól, mint a személyes foglalkozások. Amit elmondhatok: mindegyik kollégám folyton keresi az edzések megtartásának ideális módját, hiszen a gyerekek fejlődése a legfontosabb, sok tehetséges gyerek sportol nálunk, semmiképp nem szeretnénk, ha kettőbe törne az előrehaladásuk. Végtelenül örülünk, hogy e héttől újra személyesen is találkozhatunk sportolóinkkal, régóta vártuk már, reméljük, tartós is lesz. További feladatunk erre a tanévre, hogy tavasszal megünnepeljük a sportiskola fennállásának 60. évfordulóját. Kérdéses még, hogy milyen lehetőségeink lesznek, de újra kiadjuk magyar nyelven az ISK történetét, illetve elkészül a román változat is. Ugyancsak az elkövetkező időszakban ránk vár, hogy megtartsuk a Sportiskola Díjkiosztó Gáláját, ennek keretében a legjobb sportolóinkat díjazzuk a 2020-as évben elért eredményeikért. Emellett ki fogjuk osztani az él- és haladó csoportok sportolóinknak a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatásából megvásárolt háti- és utazótáskákat. Minden esztendőben számíthatunk a segítségükre, így évente sikerül apránként kiegészíteni a gyerekek felszereltségét, köszönet érte!
– Tavaly nem sokat mozdult előre a Sepsi ISK új székházának helyzete. Milyen remények vannak a munkálatok idei folytatásához, esetleges befejezéséhez?
– Idéntől új fázisba lépnek a munkálatok. Tavaly a kivitelezővel lezártuk a szerződést, mert nem feleltek meg neki a feltételek. Ugyancsak tavaly sikerült a tervek aktualizálását, a módosításokat megoldani. Én optimista vagyok, rövid időn belül egyenesbe fognak kerülni a dolgok. Következik, hogy kiírjuk licitre a kivitelezést újra, és idén, de legkésőbb jövőre elkészül az új székházunk. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.