Michelle Obama is szerepel a Netflix gyerekeknek szóló új, Waffles+Mochi című bábfilmsorozatában, melynek célja, hogy megismertesse a gyerekekkel az otthoni főzés örömeit a készételek fogyasztásával szemben.
Michelle Obama egy bolttulajdonost alakít a fagyott ételek országából származó Waffles és Mochi mellett. Az egykori amerikai first lady elmondása szerint a Netflixen március közepén debütáló tízrészes sorozat vidám, szívmelengető és egyszerűen varázslatos. A két bábfigurának elege lett abból, hogy csak jégkrémet egyenek, és igazi séfekké akarnak válni, ebben segíti őket Obama karaktere. Mágikus repülő bevásárlókocsijukon szállva beutazzák a világot, hogy kipróbálják a különböző kultúrák házi készítésű ételeit. „Bárcsak Waffles és Mochi már akkor létezett volna, amikor a lányaim kicsik voltak, mert ez olyan műsor, melyet az egész család együtt tud nézni, miközben a szülők tudják, hogy a kicsik valami újat is tanulnak közben” –mondta Michelle Obama.
Michelle és Barack Obama a sorozat producerei is. A pár 2018-ban több sorozat és film készítésére szerződött le a Netflixszel. Az elkészült munkák között van az Így lettem című 2020-as dokumentumfilm, mely Michelle Obama azonos című önéletrajzán alapul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.