Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét nevesítette prefektusnak az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, erről döntött többségi szavazattal tegnap a területi szervezet Állandó Tanácsa.
„Az elmúlt években jelentősen megromlott a viszony az önkormányzatok és a prefektúra intézménye között, sőt, mondhatni, a székelységet érő támadások háttérintézménye lett. Ráduly István jelölésével a szakmai vonalat szeretnénk visszahozni, hogy a prefektúra olyan intézmény legyen, amely az önkormányzatok partnere, amelynek fő célja nem a gáncsoskodás, hanem az együttműködés és az építkezés. Ugyanakkor fontos, hogy az államigazgatás megyei szintű vezetője összhangot teremtsen az intézmények működése területén” – fejtette ki Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
Ráduly István 52 éves, jogi végzettséggel rendelkezik, vidékfejlesztésből és turizmusból doktorált, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára. Több mint tíz éve megszerezte a magas köztisztviselői státust is, 2004-ben választották meg először Uzon község polgármesterének. „Ez a megbízatás kihívás számomra, célom, hogy javítsunk a prefektusi intézmény és az önkormányzatok közti viszonyon, növekedjen a dekoncentrált intézmények hatékonysága, mindebből csakis a háromszéki emberek nyerhetnek, nemzetiségtől függetlenül. Bízom benne, hogy lehet jó hangulatot teremteni és a szakmai szempontokat érvényesíteni, a fenntartható fejlődést szorgalmazni és segíteni” – fogalmazott Ráduly István.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.