Hírlugas

2008. október 28., kedd, Gazdakör
Támogatás biósoknak is

Az őstermelőket érintő rendelet a tavasz óta vár elfogadásra. A Hivatalos Közlöny 683-as számában, október 10-én jelent meg a zöldség-, gyümölcstermesztést és a biogazdálkodást támogató 1195-ös határozat. A támogatás 2009. január 1-jétől jár, a szakminisztérium utalja át. Azok a termelők igényelhetik, akik zöldség-, gyümölcs- vagy biotermesztéssel foglalkoznak, őstermelők, tagjai a szakmai egyesületeknek vagy szövetkezeteknek, hivatalosan elismert, bejegyzett termékegyesületeknek, rendelkeznek vagy használnak legalább 0,25 hektár termőterületet, nincs adósságuk sem az állam, sem a helyi költségvetés felé.

A biogazdálkodóknak szükséges a minisztériumi bejegyzés, illetve az érvényes szerződés egy minősítő intézménnyel (certificare ecologică). A zöldség- és gyümölcstermelők három hónapig kérhetik a támogatást. A támogatás összege hektáronként: magántermelőknek 1100 lej; egyéni vállalkozók, illetve cégek számára 2960 lej; a terméktanácsok és termelői szövetkezetek tagjainak 3700 lej. Azok a termelők, akik 2009. december 1-jéig bejegyeztetik magukat egy terméktanácsba, illetve termékszövetkezetbe, megkapják a besorolás által biztosított különbözetet. A biogazdálkodóknak biztosított támogatások: a szerződtetett ellenőrző és elismerő intézményeknek fizetendő összeg 50 százaléka, de legtöbb 900 lej; az átállási időszakban lévő szántó, kaszáló, legelő után hektáronként 425 lej (szántónál három év, legelőnél, kaszálónál két év), de nem több, mint 20 hektárra termelőnként; szőlő és gyümölcsös esetében 700 lej hektáronként, de nem több, mint 20 hektárra; méhcsaládonként 75 lej, de nem több, mint 50 családra termelőnként. Az uniós rendelkezések alapján egy biofarm legtöbb 7500 eurót kaphat. A támogatás a szakigazgatóságon igényelhető. (Bíró Zoltán)

Lelassult a gabonapiac

Kereskedők és elemzők szerint a világszerte tapasztalható gazdasági válság miatt az elkövetkező hetek során valószínűleg kevesebb vételi ajánlat jelenik meg a gabonapiacon, hiszen a vásárlók az árak további csökkenésében reménykednek. Tekintve, hogy az iszlám országok hagyományosan sok gabonát importálnak, a várakozások a nemzetközi gabonapiac vételi tevékenységeinek felélénkülését remélték az iszlám böjt, a ramadán befejeztével. A Reuters jelentése szerint az Oroszországból és az Európai Unióból származó búza sikerrel kelt el a kínált ajánlatok közül. Eközben az EU tagországai szakértői szinten megállapodtak, hogy az unióban visszaállítják valamennyi gabonafélére az importvámot, tekintettel a nemzetközi búza- és gabonaárak utóbbi időben tapasztalt csökkenésére. Az Európai Bizottság csütörtöki közlése szerint a vámok bevezetésének időpontját még pontosan nem tisztázták, erre várhatóan néhány napon belül sor kerülhet. A szakértői döntést jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak, majd ki kell hirdetni az EU hivatalos közlönyében. A vámok a kihirdetést követő harmadik napon lépnek életbe. A legtöbb gabonaféleség jelenleg a nulla tarifa érvényessége alá tartozik.

Csúszik a közös agrárpolitika állapotfelmérése

A jelek szerint nem lesz semmi a francia soros elnökség ama elképzeléséből, hogy már október végén megállapodást csikarjon ki a tagállamokból a 2003-as közös agrárpolitikai reform állapotfelméréséről, ami 2013-ig bezárólag igazítaná ki a jelenlegi agrárpolitika kereteit. Michel Barnier francia mezőgazdasági miniszter eredetileg azt tervezte, hogy az EU27-ek tegnap és ma luxembourgi tanácsülésükön közös álláspontot alakítanak ki az ügyben, mielőtt az Európai Parlament véleményének a birtokában novemberben formába öntenék az alkut. Az állapotfelmérés kulcskérdéseiben azonban nem közeledtek olyan mértékig a nemzeti álláspontok, hogy lehetővé tennének egy korai megállapodást. Diplomaták szerint ezt tükrözi az is, hogy a francia elnökség korábbi szándékától eltérően nem készített kompromisszumos tervezetet a tanácsülésre. A luxembourgi miniszteri tanácskozáson ehelyett további egyeztetések várhatók a csomaggal szemben legtöbb fenntartást hangoztató delegációkkal abban a reményben, hogy a következő, novemberi tanácsülésen sikerül kompromisszumra jutni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 488
szavazógép
2008-10-28: Gazdakör - Incze Péter:

Bukarestben tárgyaltak (Agrárdiplomácia )

Múlt hét közepén a szarvasmarhatartók országos szövetségének vezetőtanácsa, a nagyobb tejfeldolgozók vezetői, valamint a kifizetési ügynökség vezérigazgatója a minisztériumban tárgyalt.
2008-10-28: Magazin - Józsa Lajos:

Táncvigalom Sepsiszentgyörgyön 1871-ben

Tánctudásukat gyakorolták a sepsiszentgyörgyi fiatalok Domokos Sámuel házánál, és lévén szép nyári este, többen az ablak alatt is mulattak. És mint lenni szokott, amikor több fiatal összegyűl, némelyek csendesen hallgatták a zenét, de volt, aki mindent megtett, hogy csúfot űzzön a bent táncolókból.