Egészségügyi és sportlétesítmények építését támogatja a fejlesztési minisztérium Kovászna megyében – jelentette be Cseke Attila tárcavezető pénteken Sepsiszentgyörgyön. Az RMDSZ politikusa egynapos háromszéki látogatása során a megye minden térségének polgármestereivel találkozott, ezeknek a megbeszéléseknek az alapján közölte, hogy milyen beruházások élveznek elsőbbséget.
Sepsiszentgyörgyön egy új tüdőkórház építésénél számíthatnak központi forrásokra, ezen kívül egy új, uszodát és atlétika-pályát is magában foglaló sportkomplexum létrehozásában, illetve a stadion lelátóinak felújításánál. Kézdivásárhelyen a megkezdett uszoda finanszírozását veszi át a minisztérium, Kovásznán a már megtervezett welness-kezelőközpontét, Baróton a sportcsarnokét (amelynek terve szintén elkészült, és Cseke Attila szerint igen szép), de Bodzaforduló sem marad ki a sorból, ott a helybeliek kérésére egy tanuszodát fognak építeni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.