A céhes városbéli KSE Futsal csapata a hétvégi kolozsvári buboréktornán egy győzelemmel és egy vereséggel kezdte az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszását. Mint arról beszámoltunk, az alapszakasz utolsó három együttese küzd egymás ellen a bennmaradásért: a csapatok célja a playout utolsó helyének elkerülése, ugyanis a sereghajtónak osztályozót kell vívnia a 2. Liga ezüstérmesével az élvonalbeli pozícióért. Egyenes ágon azért nem esik ki senki az 1. Ligából, mivel a mezőnyből korábban visszalépett a Dunărea Călărași.
A Gazda József által felkészített kézdivásárhelyi teremlabdarúgók pénteken este a házigazda Kolozsvári Clujana ellen mérkőztek a playout első körében, és ahogy az alapszakaszban, a háromszékieknek ezúttal sem jelentett gondot a kincses városiak legyőzése. A Májai–Gáll, Damian, Gajdó, Becze (cserék: Albu, Pakucs, Rancz, Barbócz) alkotta KSE Futsal jó játékkal rukkolt elő és végig magabiztos teljesítményt mutatva hozta a kötelező diadalt a kolozsváriakkal szemben. Az erdélyi rangadón a kék-fehérektől Pakucs Norbert kezdett bele a gólgyártásba, majd Gáll Attila és Barbócz Norbert is beköszönt a házigazdák kapujába.
A kolozsváriak az első játékrész vége előtt szépítettek, és 1–3-as állásnál fordultak az alakulatok. A második játékrészben tovább növelte előnyét a kézdivásárhelyi gárda, hiszen előbb Gajdó Tamás, majd Becze Tamás is eredményes volt. A Clujana játékosainak ebben a félidőben is csak egy gólra futotta, és így alakult ki a mérkőzés 2–5-ös végeredménye.
Sajnos a KSE Futsal szombati meccse merőben másképp alakult, hiszen a nagypályás csapattal felkészülési időszakban levő céhes városiak nem tudták felvenni az iramot a Luceafărul Buzăuval. Kiütközött rajtuk a fáradtság, és végül 4–0 arányban hajtottak fejet a csoportelsővel szemben.
Teremlabdarúgó 1. Liga, alsóházi rájátszás – első buboréktorna: Kolozsvári Clujana–KSE Futsal 2–5 (1–3), KSE Futsal–Luceafărul Buzău 0–4 (0–2), Luceafărul Buzău–Kolozsvári Clujana 3–1 (1–0).
A rangsor: 1. Luceafărul 9 pont, 2. KSE Futsal 5 pont, 3. Kolozsvár 1 pont. A második teremtorna március 20–22. között esedékes, valószínűleg Kézdivásárhelyen. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.