Bevetésen a harmadik vakcina

2021. február 16., kedd, Belföld

Elkezdődött tegnap a koronavírus elleni oltás az AstraZeneca vakcinájával is, amelyet a 18 és 55 év közötti felnőttek immunizálására használnak. A brit-svéd gyógyszeripari vállalat által kifejlesztett készítmény a harmadik Romániában bevezetett vakcina a Pfizer/BioNTech és a – február 4-étől alkalmazott – Moderna mellett.

Az AstraZenecára tegnapig 142 ezren foglaltak időpontot az ebből a célból újonnan megnyitott 180 újabb oltóközpontban. A második szakaszban jogosultak többsége – a 65 év felettiek, az öregotthonok lakói – továbbra is a Pfizer/BioNTech és Moderna oltásokat kaphatják a korábban megnyitott 578 oltóközpontban.

A koronavírus-elleni oltás kezdete, december 27-e óta csaknem 700 ezer embert oltottak be koronavírus ellen, közülük 454 ezren a második dózist is megkapták. A tegnapi nap folyamán 27 290 Pfizer/BioNTech, 3035 Moderna és 6812 AstraZeneca vakcinát adtak be, mostanára Románia a negyedik helyen áll az Európai Unióban a lakosság átoltottsága (5,59 százalék) tekintetében. Az első brüsszeli útjáról hazatérő Florin Cîțu miniszterelnök szombaton azt mondta: hamarosan „felpörög” az oltáskampány, hiszen április folyamán 2,4 millió dózis koronavírus elleni oltás érkezik az országba, így szerinte továbbra is tartható az a célkitűzés, hogy nyár végéig a lakosság 70 százalékát immunizálják.

A koronavírus-fertőzés terjedése továbbra is lassuló tendenciát mutat, bár a vasárnap délelőtt – hétfő délelőtti időszakban elvégzett – a hétvégének megfelelően kevés számú – 9775 tesztnek kis hányada, 13,61 százaléka bizonyult pozitívnak. Az 1331 új esettel 763 294-re emelkedett a járvány kezdete óta bizonyítottan koronavírus-fertőzöttek száma, a gyógyultaké 709 520. Kovászna megyéből ebben az időszakban nem jelentettek új megbetegedést, Háromszék fertőzöttségi mutatója 0,57 ezrelék. A stratégiai kommunikációs törzs tegnapi jelentése 79 újabb halálesetről tájékoztatott, ez majdnem kétszerese az előző nap regisztrált áldozatok számának. A kórházi kezelésre szoruló betegek száma majdnem százzal több, mint egy nappal korábban, a 7048 páciensből 941-en – húszonhárommal kevesebben, mint előző nap – szorulnak intenzív terápiás kezelésre.

Eközben a gazdasági rendőrség tíz házkutatást végzett tegnap reggel bukaresti, illetve Bihar, Brassó, Máramaros és Temes megyei helyszíneken abban az ügyben, amelyben a gyanú szerint hamis termelői márkával ellátott, de silány minőségű koronavírus elleni védőmaszkokat adtak el COVID-19-betegeket kezelő kórháznak. Az ügyben hat gyanúsított kihallgatására kerül sor. A hatóságok nem nevezték meg, hogy melyik kórháznak adtak el hamis maszkokat, a Digi24 információi szerint a temesvári Victor Babeș Kórház az érintett. Az orvosok panasza a rossz minőségű maszkokra a helyi sajtót is bejárta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2021-02-16: Gazdakör - Incze Péter:

Körvonalazódnak az átmeneti időszak pályázatai (Vidékfejlesztés)

Adrian Oros agrárminiszter a Városok és közösségek – Vízió, 2030 című konferencián beszélt az Európai Unió által jóváhagyott kétéves átmeneti időszakról, valamint a 2021-ben és 2022-ben a mezőgazdaságban az APIA-s közvetlen kifizetésekre és vidékfejlesztési pályázatokra elkölthető összegekről. A miniszter bejelentése szerint nevezett két év alatt Románia 6,3 milliárd eurót költhet ezen támogatások kifizetésére. Vidékfejlesztési pályázatokra ebből közel 2,2 milliárd euró költhető el, illetve írható ki pályáztatásra.
2021-02-16: Belföld - :

Elítélték a „fegyverkereskedőket”

A Bukaresti Táblabíróság nem letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a három erdélyi magyar férfit, akik 2016-ban szerepet vállaltak a brit Sky News televíziónak a riportjában, mely a fegyverek állítólagos romániai feketekereskedelméről szólt.