Életének 34. évében elhunyt Kovács Ágnes Anna színművész, a Honvéd Együttes Kamaraszínházának volt tagja.
Kovács Ágnes Anna 2002-től 2007 végéig játszott a budapesti Honvéd Együttes Kamaraszínházában. A színésznő Aradon született 1975-ben, 1997-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. 2002-ig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt tagja, majd a budapesti Honvéd Együttes Kamaraszínházához szerződött. Az elmúlt években játszott Csíksomlyón, az István, a királyban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, a Meridián42 társulat előadásaiban, legutóbb pedig az Agria Nyári Játékokon láthatta őt a közönség. Színházi szerepei mellett Kovács Ágnes Anna Sára Sándor filmrendező A vád című alkotásában Pásztor Máriát alakította, Gulyás Gyula a Fény hull arcodra édesem című filmjében a tanító felesége, Hajdu Szabolcs pedig a Tamara című mozijában Bori szerepét bízta rá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.