A baktériumokat a szövetből 99,9 százalékban megsemmisíteni képes technológiát fejlesztett ki egy francia vállalat. A koronavírus ellen is hatékony huzatot a párizsi és a lyoni tömegközlekedési járműveken tesztelik – írta kedden a Le Figaro című francia napilap.
Az újság emlékeztetett arra, hogy sokan a tömegközlekedési eszközöket tekintik a fertőzés legfőbb helyszínének, ezért a tömegközlekedési vállalatok minden eszközzel (járatsűrítéssel, fertőtlenítéssel) próbálják szavatolni a higiéniát az utasok számára. Lyonban és a Párizs körüli Île-de-France régióban például egy olyan huzatot tesztelnek jelenleg az üléseken, amely 99,9 százalékosan megsemmisíti a baktériumokat és vírusokat, beleértve a koronavírust is. Legalábbis ezt állítja a Trajet-Aude elnevezésű vállalkozás, amely az antibakteriális szövetet kifejlesztette.
„Öt évvel ezelőtt fejeztük be a szövet fejlesztését, eredetileg egy öntisztító terméket akartunk létrehozni” – mondta a közép-franciaországi Lyon közelében található Caluire-et-Cuire településen működő cég képviselője a Le Figarónak. Ehhez a szövetet titán-dioxidba mártják, az érc pedig a napfény vagy művilágítás hatására aktiválódik és megsemmisíti a szövetre kerülő molekulákat. A folyamat neve fotokatalízis, amelynek hatása a szennyeződésgátlás és antibakteriális tulajdonság elérése, vagyis az öntisztítás.
A Le Figaro emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány kezdetén sokan tartottak attól, hogy különböző anyagú felületek érintésével is fertőzhet a vírus, s bár azóta ezt a lehetőséget több tanulmány is cáfolta, a tömegközlekedésen utazók továbbra is félnek. A FranceInfo hírrádió szerint francia vállatok számos szabadalmat jegyeztettek be a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Vírusölő maszkból már több is forgalomba került: az egyszer használatos, eldobható változatot a Bioserenity vállalkozás több kutatóintézettel együtt fejlesztette ki, és keddtől áll az egészségügyi dolgozók rendelkezésére. Népszerűek a vírusölő orrspray-k is, amelyekből többfélét is forgalomba hoztak az elmúlt hónapokban, de a fogyasztóvédelmi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy nem mindegyik egyformán hatékony.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.