A kutyák összehangolják a viselkedésüket a velük egy háztartásban élő gyerekekkel, habár nem épp olyan mértékben, mint a felnőttekkel – állapították meg az Oregoni Állami Egyetem kutatói.
Tanulmányunk szerint a kutyák rengeteg figyelmet fordítanak a velük élő gyerekekre, reagálnak rájuk, és sok esetben velük összhangban viselkednek, ami a pozitív kapcsolódás jele, és jó alapja a szoros kötelékek kiépülésének – idézte Monique Udellt, a tanulmány vezető szerzőjét a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
A tesztek során a gyerekeknek megszabott útvonalakon kellett mozogniuk egy nagy teremben, amelynek a padlóját jelölések borították, miközben a kutyáik póráz nélkül voltak. A kutatók a gyerekek és a kutyáik aktivitásának (mennyit mozogtak vagy álltak egyszerre), közelségének (mennyi időt voltak egymástól egyméteres távolságban) és orientációjának (mennyi időt töltött a kutya ugyanabba az irányba nézve, mint a gyerek) összehangoltságát vizsgálták. Mint megállapították, az állatok mindhárom szempontból olyan magas arányban mutattak összehangoltságot a gyerekekkel, hogy azt nem lehet a puszta véletlennel magyarázni.
Udell szerint ugyanakkor a kutyák ritkábban hangolják össze a viselkedésüket a gyerekekkel, mint felnőttkorú gazdáikkal, ami azt sugallja, hogy bár társként tekinthetnek a gyerekekre, vannak azért különbségek kutya–gyerek és kutya–felnőtt kapcsolatok között, olyan aspektusok, amelyek még tanulmányozásra várnak. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.