Frakcióvezetőit delegálta a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottságokba az RMDSZ, amely – a rendszerváltás óta most először – nemcsak a belföldi hírszerzést, hanem a kémszolgálatot felügyelő testületben is képviselteti magát.
A két titkosszolgálat felett ellenőrzést gyakorló parlamenti bizottság összetételéről tegnap rendeztek titkos szavazást a képviselőház és a szenátus együttes ülésén. A Külföldi Hírszerző Szolgálatot (SIE) felügyelő testületbe úgy kerülhetett be Turos Loránd Szatmár megyei szenátor, az RMDSZ felsőházi frakcióvezetője, hogy – a koalíciós pártok egyeztetését követően – a SIE-bizottság tagjainak számát a korábbi ötről hétre növelték. A Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő bizottságba Csoma Botond képviselőházi frakcióvezetőt jelölte az RMDSZ. A kolozsvári politikus korábban is ebben a bizottságban tevékenykedett.
A közvitára bocsátott – kormányzati és parlamenti jóváhagyásra váró – 2021-es állami költségvetés-tervezet a tavalyival nagyjából megegyező 2,7 milliárd lejes keretet irányoz elő a SRI, illetve 390 millió lejes költségvetést a SIE számára. A – parlament védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági szakbizottságai által ellenőrzött – Speciális Távközlési Szolgálatnak (STS) a tavalyinál csaknem tíz százalékkal kisebb, 622 millió lejes költségvetést irányoztak elő. A negyedik titkosszolgálat, a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak alárendelt kormányőrség (SPP) várhatóan a tavalyi büdzsé csaknem másfélszereséből, 401 millió lejből gazdálkodhat idén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.