A levélből tudtam meg, hogy a meglévő terelőút mellé egy újabb terelőutat terveztek Sepsiszentgyörgyre, de persze a legérintettebb feleket kifelejtették a döntésből. Nagy többségükben magyarok, idősek, földművesek – az ő véleményüket nincs miért kikérni, mert „buták”. Joguk van szavazni, és kötelességük engedelmeskedni az olyan vezetőknek, akik sorsdöntő terveikről Szilveszter napján határoznak.

Személy szerint engem is érint a döntésük. Jogos örökségként maradt rám a szüleimtől egyetlen darab 80 áras földterület. Életem legnehezebb időszakában sem értékesítettem jó pénzért, mert az örökséget tovább kell adni az utódainknak. Mit mondok majd a gyermekemnek, ha mégis megépülne ez a terelőút? Ráállítom az útra, megmutatom a gyökereit, aztán a végső utat nyugat felé? Személy szerint azért érint drasztikusan ez a terv, mert a területem közepén vágna át az út. Mit és hogyan lehet termelni két kis darabon, amelynek egyik fele Szotyor, a másik Uzon felől esik? A terelőúton a földműves nem járhat át traktorral. A termény beérésekor ne is beszéljünk a lopási lehetőségek végtelenségéről, sajnos, volt erre számtalan eset minden évben, terelőút nélkül is. A háromszéki földműves ember csak a kárát látta a privatizációnak és a behozatalnak. Terményei nagy részét áron alul értékesítette, nehezen tudott annyi pénzt összezsugorgatni, hogy a következő év kiadásait fedezni tudja. Az őstermelőket már rég kiszorították a piacokról a viszonteladók. A nagybani piacokon csak a viszonteladók vásárolnak tőlük, csak nekik van jó kapcsolatuk az üzletláncokkal. Ne csodálkozzunk tehát, ha a vásárló kétszeres áron fizeti meg azt a terméket, amely egyáltalán nem javult attól, hogy több kézen is átment. Az itteni földműves mégsem sztrájkolt. Szántottunk, vetettünk, tettük a dolgunkat hittel, odaadással és reménnyel. Sok gazda van az érintettek közt, akiknek teljes megélhetése, családjának sorsa függ ma is a földtől, amelyet művel.

De ne feledkezzünk meg a kártérítésről se. Ajánlatot tettek az illetékesek, 1 négyzetméter területért 2 lejt fizetne az állam – nagyjából egy tűrés vécépapír ára ez. Ha mégis többet szeretne egy rászoruló gazda, joga van perelni az idei spórolt pénzéből, de sajnos tudjuk, hogy a mérleg kinek a javára billen. Föld helyett földet kérek, a felajánlott alamizsnát tartsák meg maguknak! Van-e még remény, háromszéki magyar gazdák? Földjeinket megcsonkítják, teljesen elértéktelenítik. Közülünk vajon fogja-e használni valaki ezt az utat? Ma minket sújtanak, holnap talán egy újabb gyorsforgalmi utat is terveznek más földtulajdonosok birtokára. Lesz-e így megélhetőségi lehetőségük a háromszéki magyar földműveseknek, akik évszázadok óta ezzel foglalkoznak?

Az én családom soha semmilyen segítséget nem kapott a román államtól. Hatan vagyunk testvérek, szüleink keze munkája nyomán nőttünk fel; édesanyám – egy kézfogás kíséretében – egy „hős anya” kitüntetést kapott, amelyet el is dobott, mert soha nem adtak nekünk gyermeksegélyt, mondván: a kollektivista szülők gyermekei nem részesülhetnek ilyen juttatásban. Ez a hozzáállás még a mai napig is, élő példa rá a nyugdíj.

2020 októberétől a szotyori lakosságnak nincs önkormányzati képviselete. Addig Miklós András töltötte be ezt a tisztséget, és példás hozzáállásával kivívta falustársai elismerését. Vajon miért halogatják a kinevezését? Talán azért, mert ő felemelné a szavát a hasonló projektek ellen? Céltudatos volt ez a halogatás, zsákbamacskát kaptunk virág helyett. Azóta volt választás, a járvány sem tudta ezt meggátolni. Kerestük a tulipánt, és meg is találtuk decemberben: a saját kárunkra.

Alternatívák még mindig vannak. Jelenleg is van kerülő útja városunknak, azt is ki lehet szélesíteni. A vasúti szállítás jóval olcsóbb, a vasutakat kellene rendbe hozni. A vasúttal párhuzamosan is haladhatna a kerülő út, így jóval kevesebb földterület veszne el a beruházás miatt. De nem nézték a mezei utakat sem, hogy a nyomvonalba csak a terület széle essen bele – nem lenne ennyi vesztesége senkinek. A vissza nem adott erdők mellett miért ne lehetne utakat tervezni? Így senkit sem érne kár.

A tervezők és határozók voltak-e a helyszíneken, beszéltek-e az érintettekkel: azokkal, akiknek megélhetés, munkahely, őseik jussa ez a föld? Látták-e vajon, hogy a legjobb termőföldekre fektetik rá a vonalzójukat? Mert a vonal, amelyet húztak, több száz háromszéki család sorsáról döntött.

Donáth Anna, Sepsiszentgyörgy