Elérkezett tehát egy újabb felvonása az évek óta húzódó színjátéknak, melynek szereplői változó lendülettel időközönként nekiveselkedtek, hogy felszámolják vagy legalább valamelyest enyhítsék e juttatások körüli igazságtalanságokat. Ezek közül jogtalan, erkölcstelen és nem utolsósorban hosszú távon fenntarthatatlan jellegük miatt messze kimagaslanak kivételes, egyes társadalmi-szakmai köröknek szánt illetmények, ezért nem meglepő, hogy a politikai alkulatok előszeretettel tűzik zászlajukra az eltörlésüket, de minimum a méltányosabb szintre hozatalukat.

A míves-díszes ígéreteket aztán rendszerint a bohózat követi, amint azt múlt év januárjában is láthattuk, amikor a mostaninál jóval szélesebb kedvezményezetti kört igyekeztek egy jogszabállyal letudni. Sokan emlékezhetnek, az alkotmánybírósági górcső alatt elvérzett kezdeményezés a bírák, ügyészek, pilóták és diplomaták különleges juttatását törölte volna el – meghagyta volna viszont a katonák, a rendőrök és a titkosszolgálati alkalmazottak illetményeit. Tehát azon túl, hogy csak részmegoldást hozott volna, sikerült úgy összefércelni a jogszabályt, hogy a taláros testület lazán leseperje az asztalról. Némi utánanézéssel hamar rájöhetünk, hogy a szerdán elhangzott melldöngető, demagógiától és olcsó néphülyítéstől csöpögő nyilatkozatok közepette elfogadott törvény sorsa is ez lesz. Jöhet tehát az újabb felvonás, aminek a végén nagyjából marad minden a régiben, de mindenki elmondhatja, mennyire hű a választói akarathoz, micsoda konszenzus van a csúnya, igazságtalan, és mélységesen pofátlan, nem mellesleg pont általuk életre hívott kivételezés eltörlése kapcsán, de sajnos itt ez az alkotmány, és folyamatosan összezavarja a magasztos terveket.

A már sajnos megszokottá vált törvényhozási maszatoláson túl – nem ez lesz az első, sem utolsó alaptörvénybe ütköző jogszabály, amit bőszen megszavaznak – kiemelt figyelmet érdemel, ahogyan a pártok (kevésbé az RMDSZ) próbálták palástolni, szépíteni, hogy tulajdonképpen csak halvány részmegoldás az egész. Hogy a szerdán nagy többséggel elfogadott törvény, ha egyáltalán eljut a hatályba lépésig, tulajdonképpen csak tetszelgésre, politikai tőkeszerzésre alkalmas, de szinte semmit nem old meg a luxusnyugdíjak mizériájából. Nem ad választ ugyanis arra a kérdésre, hogy egyáltalán miért van szükség bármilyen különleges illetményre egy olyan országban, ahol az átlagnyugdíj szintje még mindig gyalázatos, mint ahogy arra sem, hogy a nagy eltörlési konszenzus közepette miért érvényesül folyamatosan az egyesek egyenlőbbek elv, és az egyet előre, kettőt hátra játszma?