Demokrácia elleni támadások

2021. február 24., szerda, Világfigyelő

A világot sújtó COVID-19-járvány miatt bevezetett egészségügyi szükséghelyzet a világ különböző részein felgyorsította a demokrácia erózióját – jelentette ki tegnap Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Az uniós diplomácia vezetője az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának virtuális ülésén szólalt fel, amelyen komoly aggodalmát fejezte ki a demokráciára és az állampolgárok jogaira leselkedő veszélyek miatt. Ez a helyzet az újságírók által elszenvedett cenzúrában, a tájékoztatásnak a hatóság által történő manipulálásában, a békés tüntetések megtorlásában, az aktivisták elleni támadásokban és a nők jogainak megnyirbálásában nyilvánul meg – mutatott rá Josep Borrell.

Fehéroroszországban, Oroszországban, Chilében, Libanonban és Hongkongban különböző korú tiltakozók vonulnak az utcára a jogaik védelmében – tette hozzá. Borrell elítélte Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus bebörtönzését, ami – mint mondta – „elfogadhatatlan és politikai indítékból történt”. Megjegyezte, hogy Fehéroroszországban szintén romlott az emberi jogok helyzete az augusztus 9-i elnökválasztás után, amelynek hivatalos eredményét mind az ellenzék, mind a nemzetközi közvélemény megkérdőjelezi. „Az EU elítéli a tüntetők elleni indokolatlan erő használatát, így a kínzást is. Elvárjuk ezeknek a visszaéléseknek a teljes és átlátható kivizsgálását” – jelentette ki.

Borrell felszólította Kínát, hogy tartsa tiszteletben a kisebbségek jogait, különös tekintettel a Hszicsiang-Ujgur Autonóm Területen, Tibetben és Belső-Mongóliában élőkét. Felszólította a pekingi vezetést, tegye lehetővé, hogy Michele Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa látogatást tegyen Hszicsiangban, ahol a kínai vezetés „a szélsőségesség elleni harcra” hivatkozva átnevelő táborokba küldi az ujgurokat. Azt is kérte Pekingtől, hogy tartsa tiszteletben a demokratikus elveket és a jogállamiságot Hongkongban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 773
szavazógép
2021-02-24: Világfigyelő - :

Magyarország a járvány harmadik hullámára készül

Magyarország egyre erősebb védettséggel néz a járvány harmadik hulláma elé: a lakosság átoltottsága már az európai uniós átlag felett van, és a héten több mint 800 ezerre nőhet a beoltottak száma – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján tegnap.
2021-02-24: Világfigyelő - :

A cseh államé marad az opocnói vadászkastély (Beneš-dekrétumok)

A cseh állam tulajdonában marad a híres kelet-csehországi, opocnói vadászkastély, amelyet a második világháború után a Beneš-dekrétumok alapján koboztak el a csehszlovák hatóságok egy szudétanémet családtól. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a napokban véglegesen elutasította a Colloredo-Mansfeld család örököseinek panaszát a 2020-ban meghozott cseh alkotmánybírósági döntés ellen – közölte tegnap a prágai közszolgálati rádió az igazságügyi minisztériumra hivatkozva.