2.Az Úz völgye az első világháborúban

2021. március 1., hétfő, Történelmünk

A Háromszék Vármegye Kiadónál nemrég megjelent, Kocsis Károly által szerkesztett Előre az Úz völgyében című könyv bevezetőjében Gottfried Barna történész, levéltáros összefoglalta az eseményeket. Ennek első részét, a jegyzetek elhagyásával, a szerkesztőség alcímeivel múlt csütörtöki Történelmünk rovatunkban közöltük, ma a második, befejező részt olvashatják.

  • A m. kir. 9. honvéd gyalogezred állásai HTM Fotóarchívum, leltári szám: 41.42
    A m. kir. 9. honvéd gyalogezred állásai HTM Fotóarchívum, leltári szám: 41.42

Megváltoztak az erőviszonyok

Az orosz „tömeg” megjelenése alapvetően változtatta meg az erőviszonyokat, szükségessé vált a cs. és kir. VI. hadtest megerősítése; német erőket rendeltek ezért annak kötelékébe. A német 225. tartalékezred egy része a Csobános-völgybe került, később a 225. gyaloghadosztályt szintén erre a frontszakaszra rendelték. Az Úztól délre eső területek kikerültek a cs. és kir. VI. hadtest ellenőrzése alól, azt a német 187. hadosztály vette át. Az Úz-völgy a front szakaszhatára lett, amelyet attól északra a VI. hadtest, attól délre a XXIV. tartalékhadtest ellenőrzött. A szövetséges németek és az oroszok felvonulása után a VI. hadtest harcoló létszáma 11 000, míg a szemben álló orosz XL. hadtest 16 000 főt tett ki.

December elején a támadások súlypontja a m. kir. 39. gyaloghadosztály jobbszárnyára, a Magyarós közvetlen környékére helyeződött. December 8-án jelentős erősítést kaptak az orosz csapatok, másnap már Magyaróst támadták – eredménytelenül.

Az első sikert 12-én érték el a hegyvonulaton a Sövérjes (1358 m) elfoglalásával, majd az elkövetkező napokban több helyen betörtek a Magyarós körüli állásokba, 23-án aztán egy újabb sikertelen támadás után még aznap elfoglalták azt. A visszaszerzésére másnap indított, Sunkel német tábornok által vezetett, a 225. német gyaloghadosztály által végrehajtott ellentámadás eredménytelen maradt, az oroszok komoly erőkkel, igen sűrűn megszállták az elfoglalt vonalat.

A magyarósi állások elvesztése súlyos következményekkel járt az osztrák–magyar és a német erőkre nézve. A m. kir. 39. gyaloghadosztály, leszorítva a hegyvonulatról a magaslatok déli, délnyugati lejtőire, szinte kilátástalan helyzetbe került, hiszen a gerincen berendezkedő oroszok minden mozdulatukat figyelemmel kísérhették, mint ahogy az Úz-völgyben végrehajtott csapatmozgásokat, utánszállítást is ellenőrizhették, akadályozhatták. Tüzérségi megfigyelőik kitűnő helyzetbe kerültek. Mindezeken túl a gerincen húzódó orosz állások kiindulópontjai lehettek egy esetleges ellenséges támadásnak, amely akár az osztrák–magyar 1. hadsereg felmorzsolásával, a front áttörésével is járhatott volna. Ezek a szempontok indokolták – az amúgy általános jelenségnek, gyakorlatnak tekinthető – szinte azonnali, esetünkben másnap végrehajtott ellentámadást, amely azonban nem járt sikerrel.

 

Harc a Magyarós visszaszerzéséért

Január 4-én, másfél órás tüzérségi előkészítés után megindult a Melior német tábornok, Sunkel utódja által vezetett, ismét a német 225. gyaloghadosztály által végrehajtott újabb ellentámadás a Magyarós birtokbavételéért. Az akció a hatástalan tüzérségi tűz és a tartalékok hiánya, az erős ellenséges oldalazó gyalogsági és géppuskatűz miatt elakadt, nem ért el eredményt. Új harcászati megoldásra, pihentebb csapatokra, a gerincet az ágyúknál hatásosabb tűzzel elárasztó aknavetőkre és mozsarakra volt szükség. Az új módszer, a rohamtámadás ideája pedig – saját bevallása szerint – Breit Józseftől, a cs. és kir. VI. hadtesthez tartozó m. kir. 39. gyaloghadosztály parancsnokától származott. A támadás végrehajtására kiválasztott m. kir. 10. honvéd gyalogezred rohamjárőreinek felkészítése Nyárádszeredán, a németek rohamtanfolyamán kezdődött, majd februárban a teljes alakulatot Csíkzsögödön képezték ki rohamezreddé. Ott, ahol a légi felderítés adatait és az orosz módszerekre vonatkozó általános ismereteiket felhasználva a németek építették meg a magyarósi ellenséges állásoknál erősebb, mélységben lényegesen jobban tagolt csíkzsögödi gyakorló berendezéseket, ugyanis nem ismerték tökéletesen az oroszok állásait, amelyek egyébként nem túl erős bakokból és drótakadályokból, valamint egy vonal árokból állt.

A rossz időjárási viszonyok miatt a légi felderítést végző cs. és. kir. 13. repülőszázad gépei nem szolgálhattak pontos adatokkal. Felvételeik feldolgozását a VI. hadtest végezte, kiegészítve a 39. honvéd gyaloghadosztálytól és a német 373. ezredtől származó, február 20-ig elkészített vázlatokkal, amelyek a terepfedezeteket tartalmazták. Különböző színekkel jelölték az erdővel borított részeket, a kopár területeket, az árkokat, szakadékokat, vízfolyásokat, az áthatolhatatlan és a jól belátható részeket.

A csíkzsögödi felkészülés ötvözte az általános katonai kiképzést a rohamkiképzéssel, egy egyedi, egyszeri feladat megoldására koncentrálva. Minden gyakorlat, a kiképzés minden eleme a Sövérjes (1358 m)–Névtelen-kúp (1367 m)–Magyarós (1340 m)–Lápos (1188 m) hegyvonulat sikeres megtámadását szolgálta.

A rohamezred alakulatai közül először az oda beosztott német utászokat (a bajor 5. utászszázad) szállították teherautókon – már február 28-án – részben Csíkszentmártonba, részben az Aklos csárdához. A gyalogzászlóaljakat szintén teherautókon szállították Csíkszentmártonig, onnan gyalogmenetben folytatták az útjukat. Erre március 1-jén és 2-án került sor, rendkívüli hidegben, erős szél- és hófúvásban.

A gyalogsági támadásban nem csak a m. kir. 10. honvéd gyalogezred vett részt. Az ezred egy-egy rohamszázadával megerősített, Mierka Alfréd alezredes által irányított cs. és kir. 9. gyalogezred a balszárnyon, a Nyékhegyi Ferenc alezredes által vezetett m. kir. 11. honvéd gyalogezred a jobbszárnyon támadott, előbbi a Névtelen-kúp (1367 m), utóbbi a Sövérjes elfoglalását kapta feladatul. A m. kir. 10. honvéd gyalogezred többi alegysége a Magyaróst rohamozta meg, annak sikeres elfoglalása után pedig balra és jobbra nyitva kellett folytatnia az orosz állások felsodrítását (árokban vívott harc – szerk. megj.), megteremtve ezzel a kapcsolatot a szárnyakról feléjük nyomuló saját csapatokkal.

A támadó alakulatokat egységes parancsnokság alá vonták, amelynek elöljárója Daubner Samu ezredes, dandárparancsnok lett. Mierka Alfréd, Sáfrán Géza, Nyékhegyi Ferenc alezredesek az ő alárendeltségében látták el feladataikat.

 

A végső roham

Ma! Ez volt az egyetlen parancs 1917. március 8-án, amely után megindult a Sövérjes (1358 m)–Névtelen-kúp (1367 m)–Magyarós (1340 m)–Lápos (1188 m) hegyvonulat gerincén húzódó orosz állások elleni akció. Március 8-án korán reggel az oroszokat a szokásos látvány várta, a magaslatokról jól láthatták, hogy az ellenséges állások intaktak, nincsenek megnyitva. Látszólag valóban így volt, azonban az előző éjszaka az utászok aláaknázták azokat, illetve ahol arra nem volt szükség, ott csak szétvágták a drótakadályokat, a bakok összeillesztéseit megbontották, hogy egyszerűen eltolhatóak legyenek a rohamozók útjából. Talán még 8 órakor sem sejtettek semmit az oroszok, amikor is a saját tüzérség elkezdte a belövéseit (célok eléréseit) ellenőrizni, illetve az aknavetők megkezdték a célok meghatározását (belövések). 9 órakor már nem lehettek kétségeik, hiszen megindult a rombolótűz, majd a megsemmisítő tűz, amely majd két órán át tartott.

A gyalogsági támadásnak 11 órakor kellett volna megindulnia, akkor tervezték az ágyúk és az aknavetők tüzét hátrább helyezni a zárótűzterületre, az ellenséges vonalak mögé. A tüzérség kettős feladatot látott el: egyrészt lőtték az ellenséges állásokat, akadályokat, csapatokat, másrészt igyekeztek leküzdeni, de legalább lekötni az ellenséges tüzérségi eszközöket. Mindkét feladatot sikeresen hajtották végre, az ellenséges akadályokat, állásokat szétrombolták, az orosz alakulatokra megsemmisítő csapást mértek fizikai és morális értelemben is. A tüzérségüket szinte elnémították, csak a Csobános völgyben maradtak működő ütegeik.

Az aláaknázott, illetve megbontott saját akadályokon a rohamjárőrök gond nélkül átjutottak, ahogy az ágyúk és az aknavetők tüzével lerombolt ellenségeseken is. A rohamjárőrökön nem volt hátizsák és tölténytáska. A felszerelésükhöz tartozott két homokzsák négy-négy kézigránáttal, drótvágó olló, balta, gázálarc és tábori kulacs.

A hozzájuk beosztott utászok a kézigránáton túl vésőt és robbanószert vittek magukkal. A puskájuk – huszárosan – a hátukon volt keresztben átvetve. A rohamot megtorpanás nélkül, folyamatosan haladva kellett végrehajtaniuk, megnyitva a rohamfolyosót az első rohamhullám előtt. Az ellenséges állásba bejutva kézigránátokkal támadták a védekező oroszokat, megkezdve a felsodrítást.

Az első rohamhullámba, amely egy rajból állt, a legkiválóbb kézigránát-dobókat osztották be, mindegyiküket egy-egy gránátadogató, teherhordó segítette, akik a gránátutánpótlást biztosították, valamint a világítópisztolyokat és a jelzőrakéta-töltényeket vitték. Ennek a rajnak a felszerelése – a rakétákon túl – megegyezett a rohamjárőrökével.

A második hullámot kétrajnyi lövész alkotta kevesebb (fejenként 2 db) kézigránáttal, több puskalőszerrel. A velük együtt rohamozó beosztott utászok fém- és famegmunkáló szerszámokkal is fel voltak szerelve. Szintén a második hullám részét képezte egy távbeszélő járőr készülékkel és vezetékekkel.

A harmadik hullámot a gyalogság zöme képezte, akik gránátvetőket, géppuskákat, akadályelemeket (spanyolbakokat), gyorsakadályokat, szögesdrótot, homokzsákokat, védőpajzsokat juttattak el az elfoglalt ellenséges állásokba.

Egy jól megtervezett, minden tekintetben precízen előkészített, kiválóan végrehajtott katonai akció volt a magyarósi rohamtámadás, komoly harcászati sikerrel, hiszen a korábbinál sokkal előnyösebb helyzetbe kerültek az osztrák–magyar és a német csapatok. Az eredményes rohamtámadás kulcsa az ezen a frontszakaszon, a támadó és védekező fél számára is szokatlan erejű tüzérségi előkészítés és az új támadási forma, a rohamtámadás okozta meglepetés volt. Az oroszokat teljesen váratlanul érte és bénítóan hatott rájuk. Sem eredményesen védekezni, sem értékelhető ellentámadásokat indítani nem voltak képesek. Ott, a vonulat gerincén, kedvező harcászati helyzetben, a korábbi ellentámadások sikeres visszaverésének tapasztalataival felvértezve, a magabiztosságuk altatta el őket.

A támadó csapatok veszteségei elenyészőek voltak, az abban részt vevő m. kir. 39. honvéd gyaloghadosztály, a cs. és kir. 9. gyalogezred, a német 373. ezred részei összesen 37 embert veszítettek, a sebesültek száma 215 volt. Az oroszok veszteségei igen súlyosak voltak, az állások elfoglalása után az utászok több mint 400 halottat temettek el. Majd 900 emberük esett sebesületlenül fogságba, 110 pedig sebesülten.

 

Kifulladt az ellenség

1917 márciusa forradalmat hozott Oroszországba, a cárt megfosztották hatalmától, megalakult az ideiglenes kormány, amely hitet tett a szövetségesi kötelezettségek teljesítése, a háború végső győzelemig való folytatása mellett, azonban a cári rendszer bukása, a forradalom győzelme felgyorsította, beteljesítette az orosz haderő bomlását.

Az orosz tüzérség a Sövérjes (1358 m)–Névtelen-kúp (1367 m)–Magyarós (1340 m)–Lápos (1188 m) vonulat elvesztése után váltakozó ritmusban és intenzitással lőtte az azt elfoglaló honvédek állásait. Az idő múltával, március második felére elfáradni látszott a visszafoglalás szándéka, a tüzérségi támadások ritkultak, erejük gyengült, hogy aztán még utoljára, 26–28-án újra nekibuzduljanak. A gyalogságuk is próbálkozott néhány alkalommal a hónap folyamán, de támadásaikat, ha veszteségekkel is, de könnyen visszaverték az osztrák–magyar alakulatok.

1917 márciusa után Csík vármegye területén, határán komolyabb harcokra nem került sor. Kivételt képez az úgynevezett ojtozi csata kapcsán végrehajtott, a kialakult helyzet félreértelmezésén alapuló, előkészítetlen, komoly veszteségekkel járó, a m. kir. 9. és 10. honvéd gyalogezredek által végrehajtott sikertelen rohamtámadás. 1917. december 9-én a román kormány képviselői Focșani-ban fegyverszünetet kötöttek, 1918. március 5-én aláírták az ún. bufteai előzetes békét, majd május 7-én a bukaresti békét. Nem maradt más lehetőségük, hiszen szövetségesi támogatás nélkül maradtak. A szovjet kormány képviselői ugyanis 1918. március 3-án aláírták a breszt–litovszki békeszerződést.

Gottfried Barna

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 636
szavazógép
2021-03-01: Riport - :

Máréfalva jelene és építészetének lehetőségei (Bánja-e a székely? /15./ )

Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Kovászna, Maros és Brassó megyébe is. Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken. Udvarhelyszék irányából Erdővidék felé közelítve vesszük szemügyre a falvak mai gazdasági és társadalmi helyzetét, a rejtett és megmutatkozó potenciált, a pillanatnyilag zajló folyamatokat és a közeljövőre vonatkozó terveket. Minden települést megvizsgálok az egyházköz­ségek, a helyi vállalkozások szintjén, illetve a civil berkekben zajló közösségépítő munka szemszögéből is, külön figyelve arra, hogy rávilágítsak a szellemi és az épített örökségre.
2021-03-01: Belföld - :

Egy éve küzdünk a koronavírussal

2020. február 26-án regisztrálták az első koronavírus-fertőzést Romániában egy huszonéves Gorj megyei férfinál, aki egy igazoltan fertőzött olasz állampolgárral állt üzleti kapcsolatban (és aki néhány hónap után másodszor is megfertőződött). Egy évvel és két nappal az első eset után a nyilvántartásba vett fertőzések száma meghaladja a 800 ezret (ám ez az orvosok szerint csak a jéghegy csúcsa, valójában többen estek át rajta), és 20 ezernél több halálos áldozata van a járványnak (de ezek csak a COVID-19 betegséggel diagnosztizált személyek, mert az előző évhez képest 40 ezernél több elhalálozás történt az országban). Eddig a legnehezebb időszak 2020 novembere volt, amikor tízezernél több új fertőzést, 200-nál több áldozatot jelentettek naponta, és a kórházak mind megteltek. Most az orvosok a járvány harmadik hullámára készülnek, amely már érződik is a napi esetszámok növekedésén. 2021. február 26-tól egyébként ismét beszámítják a gócpontokat a fertőzöttségi mutatókba, a nemzetközi szabványoknak megfelelően.